Liczkó már 1260-ban létezett. Különböző neveken szerepel, mint: Aqua Lysco, terra Lysco, Naglizkow, Kyslyzko, Felselyzko és Iborlysko. 1338-ban a besenyői nemesek Nagy- Liszkó nevű birtokot Isabori Jánosnak engedték át. 1513-ban Nagy- Liczkót Várföldével fogják együtt. A hajdani Kyslycko ma egyszerűen csak határnév. Vadamos a Vadalmás név elferdítése. Lickó, Vadamos és Mukucsfalu falurészeket a Gellénházi-patak választja el egymástól. A két település nevéből mesterségesen alkotott helynév első tagja szláv eredetű. Lickóvadamos Lickó (Nagy- és Kis-) és Vadamos településekből 1898-ban lett egyesítve.
A község, 1990. óta, a gellénházi körjegyzőséghez tartozik, tagja a Gellénháza és Térsége Önkormányzati Társulásnak.
A község új jelképeit szeptember 18-án, szombaton 14 órakor avatják fel a felújított Vadamosi kultúrházban. Beszédet mond Vígh László országgyűlési képviselő, zászlóanya dr. Sifter Rózsa, a Zala Megyei Közigazgatási Hivatal Vezetője.
A címer leírása:
Háromszögű pajzs zöld mezejében a pajzsfő elején és a pajzsfő hátsó részén egy-egy ezüst telek. A pajzs zöld mezejében, a pajzstalp közepén nyitott aranykorona lebeg, melyből jobbra forduló természetes vörös mókus nő ki. A pajzsfő elején lévő ezüst telekben felül egy, alul kettő, szárukkal egymást érintő zöldleveles barna mogyoró lebeg, a pajzsfő hátsó részén lévő ezüst telekben zöld száron, vörös alma függ, két zöld levéllel. A címerpajzs felett lebegő ezüst szalagra a község neve: LICKÓVADAMOS van írva fekete betűkkel.
A címer szimbolikája:
Lickóvadamos mai területe három hajdani település, Lickó, Vadamos és Mukucsfalu nevű kis puszta összeolvadásából jött létre. Lickó közszói jelentése: mogyorós, Vadamos közszói jelentése: vadalmás, a mukucs pedig a mókus népies neve. A mai címer a három településrész nevének szimbóluma és egyesülésüknek jelképe. Mukucsfalut egykor több nemes család birtokolta, erre utal a nyitott arany korona.
A községi lobogó leírása:
1:2 méretarányú, álló téglalap alakú fehér kelme, melynek két hosszabbik oldala a zászlólap 1/10-1/10 szélességében, kívülről befelé haladva, egymással szembeforduló, zöld-arany farkasfogazással díszített. Az önkormányzat címere a zászlólap felső részében került elhelyezésre, mégpedig úgy, hogy a pajzs csücske, a zászlólap vízszintes felezővonalát érinti. A zászlólap alsó éle arany rojttal díszített.
A községi zászló leírása:
2:1 méretarányú, fekvő téglalap alakú fehér kelme, melynek két hosszabbik oldala a zászlólap 1/10-1/10 szélességében, kívülről befelé haladva, egymással szembeforduló, zöld-arany farkasfogazással díszített. Az önkormányzat címere a zászlólap mértani közepén került elhelyezésre, melynek lengő vége arannyal van rojtozva.