Csak 2013 után kezdődhet meg az M9-es gyorsforgalmi út építése - derült ki a Zala Megyei Területfejlesztési Tanács legutóbbi ülésén. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő munkatársa beszámolt az útépítést hátráltató nehézségekről: egyebek mellett kiderült, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság újra megsemmisítette az M9 autóút 51. és 54. számú főutak közötti szakaszának kivitelezésére indított közbeszerzési eljárást, ezért az ajánlatkérő újra értékeli a tendert.
A Zala Megyei Területfejlesztési Tanács pénteken tartotta ez évi utolsó ülését, a napirendi pontok között helyet kaptak közlekedési kérdések; például a megyei úthálózat fejlesztésének ütemezése, benne az M9-es gyorsforgalmi út megvalósítása is. A tanácskozáson kiderült, hogy bár több tényező is hátráltatja az útépítést, az észak-déli tengelyt érintő gyorsforgalmi út létrejöttének fontosságát a januárban alakuló M9 Térségfejlesztési Tanács, és a szervezet jelentős létszámú tagsága is hangsúlyozza.
Jelenleg folynak az előkészítő munkálatok, amelyet gyorsítani fog a térségfejlesztési tanács tevékenysége és talán 2013-tól már a munkálatok is elindulhatnak, remélhetőleg a megyében is – közölte Bali József, a Zala Megyei Területfejlesztési Tanács igazgatója.
A Soprontól Szekszárdig vezető gyorsforgalmi út a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. többi, a térségben aktuális útépítési projektjétől eltérően hazai forrásból valósul meg.
forrás: ZTV
Az M9-es autóút a Budapest központú, sugaras gyorsforgalmi úthálózat oldására építendő gyűrű irányú úthálózati elem. Útvonala csak mintegy iránymutatásként lett kijelölve, végleges nyomvonala még egyeztetés tárgyát képezi. Ez eddigi tervek szerint a Szombathely – M86-os – Püspökmolnári M8-as – Zalaegerszeg - Nagykanizsa – M7-es – Inke, 61-es főút – Kaposvár – Dombóvár – Szekszárd – M5-ös – Szatymaz – Szeged útvonalon haladna. Az M86-os és az M7-es közötti szakasz a TEN-T hálózat része.
A 2003-ban kijelölt osztrák országhatár – Sopron – Szombathely szakasz visszaminősítésre került, új 9-es főútként. Szombathelytől északra a gyorsforgalmi út kapcsolatot Sopronig és Bécsig az M87-es és az S31-es autóút vette át az Országos Területrendezési Terv 2008-as módosításakor. Ezáltal tehermentesítené a túlterhelt Bécs – Budapest – Szeged útvonalat.Tartalomjegyzék [elrejtés]
Jelenleg még csak egy nagyon rövid (20,6 km) szakasz készült el, és az sem teljes kiépítettségben, hanem 2x1 sávos autóútként (ez a későbbi autópálya jobb pályája). A megépült út a 6-os főutat köti össze az 51-es főúttal, és magába foglalja a szekszárdi Szent László Duna-hidat. Építése 2001 második felében indult meg, 2003. július 3-án adták át a forgalomnak. Az útszakasz kezelője és karbantartója a Magyar Közút Zrt.
Másik elkészült szakasza a kaposvári elkerülő út, mely jelenleg nagyrészt még csak 2 sávos, műtárgyait viszont 4 sávra számolva építették ki így könnyen autópályává fejleszthető. A majdani autópálya további részei még csak tervezési fázisban vannak. Az út jelenlegi neve: 610-es főút
2009 második felében indul az 51-es és az 54-es számú főutak közötti szakasz építése 2x1, (a csomópontok környékén 2x2) forgalmi sávos kiépítéssel 12,3 km hosszban. Külön szintű csomópont épül az 51-es és az 54-es főútnál is.
Még szintén 2009-ben indul az M9-es Szekszárd (5112-es út, Palánki úti körforgalmi csomópont) és Kaposvár (610-es elkerülő út keleti vége) közötti szakaszának tervezése, a tanulmánytervnek, az előzetes környezetvédelmi vizsgálati dokumentációnak, valamint a nyomvonal miniszteri rendeletben történő kihirdetéséhez szükséges dokumentációinak elkészítésével. Hosszas huzavona után hivatalosan is megerősítették, hogy Szombathelyről és nem Sopronból fog indulni az autópálya, de Sopron felé 2x1, vagy 2x2 sávos gyorsforgalmi utat akarnak. Szombathelyi szakaszon a 86-os úton elkezdődtek az építkezések, amely egy másik Budapest felé irányuló szakasz lesz. Ez közvetlenül fog csatlakozni az M9-es autópályára, valamint Ausztria szeretné, hogy Szombathely és a határ között is legyen autópálya szakasz, amit az osztrák autópálya-hálózatra kötnének rá.