A göcseji települések lassan hagyományosnak mondható közös kulturális fesztiváljukra készülnek, immár 4. alkalommal.
A IV. Göcseji Dombérozó keretében július 12. és július 21. között ismét színes programokkal várják a látogatókat. Néptáncos, népzenei programok, kulturális előadások, sportversenyek, „ nyitott pincékben” hagyományos göcseji ételek és italok - mind megtalálhatóak lesznek a 10 nap alatt, de színielőadások, templomi koncertek, kézműves bemutatók mellett szervezett túrák és nyitott porták is csalogatják az érdeklődőket. A rendezvénysorozat nem titkolt célja a vendégsereg fogadásán kívül az is, hogy a községekben élő lakosság felismerje a térség turisztikai lehetőségeit.
Szentkozmadombján Nemes László, Káváson Szényi Zoltán festőművészek alkotóházában lesznek alkotó napok, Boncodföldén a Zalában közismert ismert „füves ember” közreműködésében ismerhetjük meg az erdők és mezők gazdag gyógynövényvilágát, Csonkahegyháton parasztolimpiát rendeznek. Milejszegen a kitűnő minőségű termékeket előállító Szak Olajsajtoló Üzem működését ismerhetik meg a turisták, Gellénházán az olajipar történetét mutatják be, a községek tájházaiban a helyi hagyományokhoz kapcsolódó programokat szerveznek.
július 21-én, azaz a feszt zárónapján a hajdani falusi búcsúk hangulatát elevenítik fel a Göcseji Falumúzeumban, ahol a települések tárgyi emlékeit és házait lehet megtekinteni, közben az egyes portáknál helyi termelők várják a gasztronómia iránt érdeklődőket.