Nyugat-Pannónia tájegysége nem csupán történelmében egyedülálló, de különleges növényflórája és állatvilága is felfedezésre csábít.
Ezen a tájon mindig korábban érkezik a Tavasz, hamarább veszik fel új ruhájukat a fák, a Természet gyorsabban ébred téli álmából.
Három nemzeti park együttműködésében a Pannon Természeti Élménynapok minden generáció számára izgalmas kalandokkal várja a látogatókat. A Keleti-Alpok nyúlványaitól egészen a magyar síkvidékig impozáns természeti élményeket kínál a Neusiedler See-Seewinkel / Fertö-Hansági-, Balaton-felvidéki- és az Őrségi Nemzeti Park tíz natúrparkban és számos tájvédelmi körzetben.
Idén április 7-9 között az őrvidéki Burgenland és Nyugat-Magyarország 3 napos programsorozattal fogadja a vendégeket az első alkalommal megrendezett háromnapos szezonnyitó programsorozat.
Az osztrák tájakon talán sehol sem érkezik ennyire korán a tavasz, mint Burgenlandban. A Fertő tó környékén hamar megjelennek az első vándormadarak, Hanság a túzokdürgéstől hangos, az erdők a kikelet korai virágainak színeiben és illatában pompáznak. Az április elején tartott rendezvénysorozat az Illmitz és a Fertő tó, valamint a Csopak és Neuhausen am Klausenbach között elterülő pannon térség egyedülálló természeti értékeire hívja fel a figyelmet. Az Őrvidék parkőrei és túra- és idegenvezetői több, mint ötven különböző természeti kalandra csábítanak több mint nyolcvan különböző időpontban.
A túrák jó része többsége magyar nyelvű vezető is részt vesz az eseményen, több kirándulás pedig átnyúlik a trianoni határokon, a résztvevők jól teszik, ha legalább a személyi igazolványt visznek magukkal.
Léka (Lockenhaus) vára különleges vizuális és audio élménnyel várja a denevérek iránt érdeklődő turistákat, a Fertő-Fertőzug Nemzeti Parkban megismerkedhetnek egy nyári lúd családdal, a Werkstatt Natur erdei iskolában az erdő állatainak reggeli szokásait tanulmányozhatják.
Az Őrség Nemzeti Parkban és az Auwiesen Zickenbachtal természetvédelmi területen a lápok világába nyerhetnek bepillantást a látogatók, akik kutyát is hozhatnak magukkal. A golsi borút a golsi bortermelők egyesületének bemutató projektje. A túra résztvevői k új ismereteket szerezhetnek a szőlőültetvények keletkezéséről, a vegetáció borász-év szerinti alakulásáról, a metszéstől a szüretig éppúgy, mint Gols klímájáról és természeti értékeiről. A tóra nyíló gyönyörű panoráma rabul ejtő, szerencsés esetben még a Schneeberg is látható. A túrák végén vagy az egyes szakaszok között kulináris élvezetek várnak a résztvevőkre.
A burganlandi Lafnitztal európai jelentőségű védett területén és a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban és a túrázók a hódok különleges világát ismerhetik meg.
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park vezetett túrái a közeljövőben:
Medvehagymás geotúraMedvehagymás geotúra
Húsvéti készülődés a Balatoni Múzeumban
Húsvéti tavaszvárás a BivalyrezervátumbanHúsvéti tavaszvárás a Bivalyrezervátumban
Tavaszi kirándulás a Kis-BalatononTavaszi kirándulás a Kis-Balatonon
A Rosalia–Kogelberg Natúrparkban ízletes kenyérsütés, a Fertő tó–Lajta-hegység Natúrparkban mézkóstolás várja az érdeklődőket.
A Rába-Őrség-Goricko Natúrparkban található Jost-malom impozáns történelmi ereklyeként fogad látogatókat.
Ausztria legnagyobb kelta sánca a Landseer Berge Natúrparkban szintén kalandozásra csábít. A Kőszegi-hegység vidékének üde színfoltja a Cák melletti csodás gesztenyésben található, régi időket idéző, mesebeli, zsúpfedeles pincesor, amely az Írottkő–Geschriebenstein Natúrpark területén található. A XIX. században épült, jelenleg már műemléki védettséget élvező nyolc boronafalú, hófehér falú borospince elragadóan bájos kuszaságban sorakozik a zöld domboldalban az út mellett a gesztenyésben.
Borostyánkő (Bernstein) Felsőőrtől 15 km-re északra, a Borostyánkői-hegység lábánál fekszik. Sziklamúzeumának föld alatti világa lenyűgöző élményeket tartogat.
A kerékpár szerelmesei sem maradnak programok nélkül. A Fertő-Hanság Nemzeti Parkban sétahajózással körített biciklitúra és borkóstolás várja a drótszamár rajongóit. Ha valaki inkább saját maga evezne, erre alkalma nyílhat, ha felkeresi a Fertő tó–Lajta Hegység Natúrparkot, a Rába-Őrség-Goricko Natúrparkot.
A túravezetők és nem csak a Pannon Természeti Élménynapokon várják a vendégeket. Egész ében, tavasztól-télig hozzáértő figyelmességgel vezetik a látogatókat a vidék páratlan csodái tengerében.