Habár alapvetően az északi, hűvösebb tájakat szeretem, nem bírtam ellenállni a csábításnak, hogy végre „elküldjem magam melegebb éghajlatra” is. Így kerültem Extremadurába, Spanyolország egyik madárparadicsomába.
Egy hangulatos házikóban laktunk, távol mindentől, olajfaligetek ölelésében. Az elszigeteltség miatt áramot kizárólag napenergiából nyertünk, aminek később tapasztaltuk meg egyik nagy előnyét, amikor éjszaka kinéztünk az égre: ennyi csillagot régóta nem láttam sehol!
Gyönyörűen kirajzolódott a Tejút és egyedül csak a közeli hegy tetején fekvő hangulatos Montanchez pislákoló fényei adtak „földi” fényt. Igaz, „megszenvedtünk” ezért a hihetetlen élményért, hiszen minden alkalommal kemény 11 percet kellett egy hihetetlenül keskeny, ráadásul végig két kőfal közé szorított, hepehupás földúton autóznunk, hogy elérjük a házikót/aszfalt utat. Tekintve, hogy alapvetően fotóstúra volt, ez többnyire koromsötétet vagy legalábbis hajnalhasadást jelentett napszakilag.
Lényeg a lényeg, próbáltuk „elkapni” a tájegység jó fajait, amelynek reményében rengeteg időt töltöttünk pl. az igazi madárparadicsomot jelentő rizsföldeken. Ezeken a helyeken fotóalanyaink főként pásztorgém, kiskócsag, bíbic, gólyatöcs, szürke cankó, berki veréb illetve fehér gólya voltak. Igen, nem tévedés, e nálunk költöző faj ezen a vidéken sokszor áttelel. 
Extremadura Spanyolország fehér gólyák által talán legsűrűbben lakott vidéke, sok él Cáceresben és környékén is. Több mint 150 pár fészkel itt, szinte minden régebbi ház, templom tetején, így Európa egyik legnagyobb költő fehér gólya-állományával rendelkező városa. Az UNESCO világörökség részét képező középkori és későbbi korokból ránk maradt hangulatos óvárosban mindenképpen érdemes sétát tenni.
A városhoz közeli Los Barruecos nevű védett természeti területen a fehér gólyák hatalmas kősziklák tetején költenek. Ez a hely tette rám talán az egyik legmélyebb benyomást. A hajnali fényekben felbukkanó hihetetlen formájú kövek, geológiai alakzatok és a tó feszített víztükre egyszerűen a fényképezőgép gombjához ragasztotta az ember lányának ujjait. (Igen, madarak is voltak. Meg vidra. És kolompoló birkák is)
Extremadura geológiája megér egy külön misét, egyszerűen hihetetlen az a formavilág, amely ott elénk tárul.
Gondolok itt pl. szélfútta, vízmosta „kőgombákra”, a földből ferdén kiálló tűsziklákra, a hegyek sziklaszirtjeire, meredek folyóvölgyekre, köves tópartokra stb.
Természetesen ellátogattunk Extremadura szívébe is, a Monfragüe Nemzeti Parkba, amely többek között a keselyűk biztos lelőhelye. Fakó és barátkeselyű, vörös kánya, kék kövirigó, szirtifecske volt itt a számunkra újdonságnak számító „áldozat”. A kilátás a várromtól pedig egy gyönyörűség, úgy naplementekor, mint szikrázó napsütésben. A felettünk szálló keselyűk illetve a toronyban lakó havasi varjú pedig a hab a tortán.
A kék szarka szinte mindenütt csapatosan hangoskodik, az egyszínű seregély kíséretében. Az a madárdal, ami itt fogadott minket, az itthoni őszi hangulat után újra tavaszt, sőt, az időjárásnak köszönhetően (november eleje ellenére erősen 26 fok felett) inkább nyarat hozott a szívünkbe.
Végigjártuk a közeli pusztákat is, így pl. a Cáceres-Trujillo közöttieket, sőt lementünk a La Serena elnevezésű sztyeppére, amely 2820 km2 kiterjedésével hatalmasnak számít Európában. Engem nagyon megfogott a látványa, ahogy az aranyló őszi sztyeppéket a látóhatár végén hatalmas hegyek övezték. Végtelen szabadság és embernélküliség illúzióját adta.
Hogy kicsit visszatérjek a madarakhoz, ezeken a pusztákon gyakori látvány volt a túzok és a daru, a kerítések mentén a déli nagy őrgébics, kis szerencsével pedig rezneket és pusztaityúkokat vagy éppen kalandra pacsirtát is láthattunk.
Most pedig – tőlem teljesen meglepő módon – kicsit a spanyol étkek mezejére lépek.
A jamón (kiejtése hámon) sonka különböző típusai, amit a helyi bárokban mindenütt kínálnak, ínycsiklandó csemegék. Hajszálvékonyra szelik, gusztusosan tálalják, az íze pedig magáért beszél.
Bővebb infó itt:
Eme sonkatálakon kívül sajttálakat is kérhetünk, megéri. Különleges, jellegzetes ízű sajtokat kóstolhattam, amiből persze haza is kellett hozni. (A sonka sajnos aranyárban van.)
Az egyik levédett helyi különlegesség a La Serena, amely a spanyol merinó juhok tejéből készül, articsóka hozzáadásával. Egy kisvároska kisboltjában találtunk rá erre az amúgy hírességnek számító finom sajtra.
Persze eme csemegék mellé kívánkozik egy kis cerveza (szerveza - sör) és/vagy pacharán (pácsárán) likőr, amely kökényből készül. 
Desszertnek lehetett enni egy kis fügekaktusz termést, amely a kisebb utak mentén végig piroslott. (Vigyázat, kaktusz! Gyümölcsének begyűjtése áldozatokat követel… ;-) Aztán füge is kerülhet még az asztalra, vagy éppen egy kis narancs - bár ez utóbbi még éretlen volt. A házunkat körbevevő olajliget bogyóit inkább nem emlegetném, sajnos rettenetes ízűek voltak – olajnak való fajta volt…
Mindez persze semmit nem vont le a hét élményeiből, hiszen napenergiával feltöltötten, lebarnultan, rengeteg élménnyel és sok új faj begyűjtésével tértem haza. Ráadásul Madridban még véletlenül belebotlottam a MTV Europe Music Awards koncertjeibe is.
- worldtravellernyanya -