Néhány magyar emlékezett meg pár hete Torockón a több, mint 150 évvel ezelőtti magyargyilkosságokról, amelyekről igen kevesen tudnak az anyaországban, még a történészek sem említik túl gyakran. Pedig kulcsfontosságú történelmi tényekről van szó, olyanokról amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy a magyarság létszámbéli hátrányba került a több száz évvel a magyarok letelepedése után érkező, jövevény románokkal szemben...1848-49 között a Székelykő környékbéli településein 3000 magyart gyilkoltak le ártatlanul.
A harcokban Torockó volt amúgy az a település,amely valamelyest vissza tudta szorítani a támadásokat.
Az ártatlan áldozatokra emlékeztünk eme vérengzés 160. évfordulóján, amelyen egy emlékhely készült Gombos Béla (Béccike) által,az egyik sziklakőre koszorút felerősítve. Aki a közeljövőben megmássza a Székelykövet,álljon majd meg az emlékhelynél egy percre és emlékezzen (akár egy szál virággal).
A harcokban Torockó volt amúgy az a település,amely valamelyest vissza tudta szorítani a támadásokat.
Az ártatlan áldozatokra emlékeztünk eme vérengzés 160. évfordulóján, amelyen egy emlékhely készült Gombos Béla (Béccike) által,az egyik sziklakőre koszorút felerősítve. Aki a közeljövőben megmássza a Székelykövet,álljon majd meg az emlékhelynél egy percre és emlékezzen (akár egy szál virággal).
160 évvel későbbi megemlékezés után-ahol az 1848-49-es vérengzések 3000 magyar áldozataira emlékeztünk a Székelykőn-a történet nem ért véget.
A koszorúnkat sajnos az erős szél elvitte az általunk kiszemelt emlékhelyről. Elég megviselt állapotba került,s jócskán lesodorta a csúcstól.
Valami "láthatatlan erő" azonban olyan emberek útjába sodorta a koszorút, akik megfogták, felvitték a csúcsra és a gerincen lerögzítették újból augusztus 12-én, két nappal ezelőtt.
Közülük Veres Balázs - ismeretlenül, gondolom a youtube videót látva, amit 2 napja tettem fel a megemlékezésről, vagy netán a firkafalat olvasva,nevemre rákeresve- iwiw-en megkeresett és írt nekem, s közölte a fentieket. Írta még, hogy igyekeztek úgy lerögzíteni, hogy ellenálljon a szélnek...
....hát reméljük, hogy még sokáig ellenáll,s még sokan megállhatnak majd a koszorú előtt.
Az emlékező csapat
Balázsnak és hegymászó társainak ezúton is hálás köszönet minden megemlékező nevében. Azt hiszem, e fenti történet még jobban megerősít abban a hitben, hogy nincsenek véletlenek!
Sztamassz
Az alábbi tényfeltáró munka, Gombos Béla munkája.
Az 1848-1849-es Szabadságharc alatti Erdélyben zajló vérengzések 160. évfordulójára!
Először néhány szót a vérengzések legfőbb vezetőjéről, aki ma a legnagyobb román nemzeti hős. Szobra minden, főleg Erdélyi városban megtalálható a valamikori magyar főterek helyén. Ez az ember Avram Iancu.
Erdélyi román jogász volt, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc ellen Erdélyben szervezett császárhű román felkelés vezetője. Nevét Romániában két település is viseli.
Terveit visszavonultan dolgozta ki az Erdélyi-Érchegységben. Elkezdte összegyűjteni a román parasztokat, és eleinte még békés tiltakozó akciókat szervezett, ami aggodalommal töltötte el a magyar hatóságokat. Iancu és társa, Ioan Buteanu (akinek szobrai szintén több helyen állnak, pl. Abrudbánya főterén) gyorsan a környék román mozgalmának vezető alakjaivá váltak, különösen miután részt vettek az áprilisban kezdődő balázsfalvi román népgyűlésen. Ott mindketten a mozgalom radikális főszárnyát választották. Alexandru Papiu Ilariannal az élen ez a csoport szembehelyezkedett a magyar forradalmárok azon fő követelésével, hogy egyesüljön Erdély és Magyarország.
Az Érchegység területén, ahová Iancu visszavonult, Ő és Buteanu vezetésével a románok megszerveztek egy önállő közigazgatási egységet, mondhatjuk ezt mai szóval ún. autonómiának is. A román közigazgatás szervezési törekvések még októberben azonban holtpontra jutottak, mivel Bem József vezetésével a magyar csapatok átfogó erdélyi hadműveletekbe kezdtek. Avram Iancué maradt a magyar forradalom ellen harcoló egyetlen román felkelő erő Erdélyben: visszavonult a hegyekbe, és gerilla háborúba kezdett Bem csapatai ellen, komoly károkat okozott, és elzárta a Gyulafehérvárra vezető utat. Azonban saját csapatainak is komoly kihívásokkal kellett szembenéznie: kevés volt a puskájuk és még kevesebb a puskapor. Az összecsapások a következő hónapokban folytatódtak, a magyarok erőfeszítései a hegyek közötti ellenállás felszámolására azonban sikertelenek maradtak.
A 2. balázsfalvi román népgyűlés után megkezdődött a román csapatok felfegyverezése is, melynek célja az erdélyi magyar lakosság megfélemlítése volt. Azonban a román csapatok szabályos irtóhadjáratba kezdtek a katonailag védtelen magyar települések ellen. Avram Iancu, mint a felkelő románok vezetője, 1848 októberében kezdett hadjáratba Erdélyben a magyarok ellen.
Az események innentől kezdve megállíthatatlanok voltak. A következőkben tehát a román felkelők által elkövetett vérengzéseket mutatnám be röviden a tényekre alapozva.
Előzmények:
1848-ban a Kolozsvárott összehívott országgyűlés kimondta Erdély unióját Magyarországgal. Ezen az országgyűlésen azonban a magyar képviselők voltak többségben, románok és szászok csak kis számban voltak jelen, így az említett két nép nem fogadta el az országgyűlési határozatot. A románok 1848. május 15. és 17. között nemzetgyűlést tartottak Balázsfalván, ahol kijelentették, hogy szembeszállnak a magyarokkal. Nemsokára hadsereget szerveztek, amelynek fővezére Avram Iancu lett. A felkelő románok elárasztották egész Alsó-Fehér vármegyét, Torda-Aranyos vármegyét és Kis-Küküllő vármegye egy részét. Az Erdélyi Szigethegységben ütötték fel főhadiszállásukat, innen támadták a magyar hadsereget. A felkelők azonban nem csak a hadsereg, hanem a civil lakosság ellen is követtek el vérengzéseket.
A vérengzések:
Az első mészárlásra 1848 október 19-én került sor, Kisenyeden. Ezt a települést a magyarok annyira biztonságosnak gondolták, hogy még a szomszédos településekről is ide jöttek védelmet keresni. A románok ostromolni kezdték a falut, de a magyarok több napig kitartottak. Végül aztán letették a fegyvert, mire a románok 140 embert – férfit, nőt, gyermeket – lemészároltak.
Pár nappal később Székelykocsárdot pusztította el egy felkelő csapat. Összesen 60 magyart végeztek ki, állítólag olyan kegyetlenséggel, hogy a falu három lakosa, aki elbújt a románok elől, látva a borzalmakat felakasztotta magát.
Gerendkeresztúron 200 magyart gyilkoltak meg.
Az egyik legnagyobb visszhangot keltő román akció a Zalatnai mészárlás volt. Avram Iancu egyik felkelő társa, Petru Dobra vezette a román csapatokat, akik 700 fegyvertelen nemzetőrt, asszonyt és gyereket, miközben aludtak, a preszákai mezőn lemészároltak. Zalatna bányavárost felgyújtották, összesen tehát Zalatnán 700 magyar esett áldozatul.
Október 23.-án Boroskrakkó és a környező települések magyarjait végezték ki. A lemészároltak száma 200.
Október 28.-ról 29.-re virradó éjszaka Borosbenedek 400 magyar lakosát végezték ki.
Október 29.-én Magyarigen 200 magyar lakosát ölték meg.
Borosbocsárdon megközelítőleg 40 magyart végeztek ki.
Marosújvárra a környékről 90 magyar nemest toboroztak össze, akiket Balázsfalvára akartak hurcolni. Azonban alig hogy elindultak Marosújvárról, a csoportot egy román pópa megimádkoztatta, majd mindannyiukat legyilkolták, holttesteiket a Marosba dobva.
A székely lakosságú Felvincet a személyesen Avram Iancu által vezetett sereg dúlta fel, itt 30 magyart öltek meg, az elmenekült lakosságból további 170 halt éhen vagy fagyott meg a téli hidegben.
A leginkább elhíresült pusztítás 1849. január 8.-ról 9-re virradó éjjel történt. Ezen az éjjelen Axente Sever és Prodan Simion ortodox pópák vezetésével felkelők rohanták meg Nagyenyedet, megközelítőleg 1000 embert mészároltak le válogatott kegyetlenségek közepette, a híres kollégiumot pedig elpusztították. Néhány nap leforgása alatt a román felkelők Hariban, Nagylakon, és Járán újabb magyarellenes mészárlásokat végeztek. Korabeli leírások alapján állítható, hogy a felkelő románok állati kegyetlenkedéseket hajtottak végre (pl. a nők melleit levágták, a kisgyermeket kitaposták a terhes nőkből, férfiakat karóba húzták, papokat keresztre feszítették….stb..). A román felkelők azonban 1849 tavaszán visszaszorultak a hegyekbe Bem József győzelmeinek eredményeképpen, a mészárlások abbamaradtak, kisebb hadjáratokat azonban továbbra is vezettek, egy ilyen román–magyar összecsapásban esett el a márciusi ifjak egyike is, Vasvári Pál Kalotaszegen.
Következményei:
A mészárlások következtében Dél-Erdély etnikai összetétele nagymértékben megváltozott a románok előnyére. A mészárlások elkövetői nem kaptak büntetést, nyugodt körülmények között élhették le hátralevő életüket, sőt településeket neveztek el róluk szülőhazájukban, szobrokat emeltek nekik, többek között Nagyenyed városában is. A lemészárolt magyaroknak azonban sok helyen még emléket sem állítottak. Nagyenyeden egy táblát helyeztek el, amelyre felvésték a pogrom dátumát. Az egyetlen igazi emlékmű Ompolygyepű és Zalatna között található, egy 10 méter magas obelix PAX felirattal, mely az itt kivégzett Zalatnai polgároknak állít emléket.
Először néhány szót a vérengzések legfőbb vezetőjéről, aki ma a legnagyobb román nemzeti hős. Szobra minden, főleg Erdélyi városban megtalálható a valamikori magyar főterek helyén. Ez az ember Avram Iancu.
Erdélyi román jogász volt, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc ellen Erdélyben szervezett császárhű román felkelés vezetője. Nevét Romániában két település is viseli.
Terveit visszavonultan dolgozta ki az Erdélyi-Érchegységben. Elkezdte összegyűjteni a román parasztokat, és eleinte még békés tiltakozó akciókat szervezett, ami aggodalommal töltötte el a magyar hatóságokat. Iancu és társa, Ioan Buteanu (akinek szobrai szintén több helyen állnak, pl. Abrudbánya főterén) gyorsan a környék román mozgalmának vezető alakjaivá váltak, különösen miután részt vettek az áprilisban kezdődő balázsfalvi román népgyűlésen. Ott mindketten a mozgalom radikális főszárnyát választották. Alexandru Papiu Ilariannal az élen ez a csoport szembehelyezkedett a magyar forradalmárok azon fő követelésével, hogy egyesüljön Erdély és Magyarország.
Az Érchegység területén, ahová Iancu visszavonult, Ő és Buteanu vezetésével a románok megszerveztek egy önállő közigazgatási egységet, mondhatjuk ezt mai szóval ún. autonómiának is. A román közigazgatás szervezési törekvések még októberben azonban holtpontra jutottak, mivel Bem József vezetésével a magyar csapatok átfogó erdélyi hadműveletekbe kezdtek. Avram Iancué maradt a magyar forradalom ellen harcoló egyetlen román felkelő erő Erdélyben: visszavonult a hegyekbe, és gerilla háborúba kezdett Bem csapatai ellen, komoly károkat okozott, és elzárta a Gyulafehérvárra vezető utat. Azonban saját csapatainak is komoly kihívásokkal kellett szembenéznie: kevés volt a puskájuk és még kevesebb a puskapor. Az összecsapások a következő hónapokban folytatódtak, a magyarok erőfeszítései a hegyek közötti ellenállás felszámolására azonban sikertelenek maradtak.
A 2. balázsfalvi román népgyűlés után megkezdődött a román csapatok felfegyverezése is, melynek célja az erdélyi magyar lakosság megfélemlítése volt. Azonban a román csapatok szabályos irtóhadjáratba kezdtek a katonailag védtelen magyar települések ellen. Avram Iancu, mint a felkelő románok vezetője, 1848 októberében kezdett hadjáratba Erdélyben a magyarok ellen.
Az események innentől kezdve megállíthatatlanok voltak. A következőkben tehát a román felkelők által elkövetett vérengzéseket mutatnám be röviden a tényekre alapozva.
Előzmények:
1848-ban a Kolozsvárott összehívott országgyűlés kimondta Erdély unióját Magyarországgal. Ezen az országgyűlésen azonban a magyar képviselők voltak többségben, románok és szászok csak kis számban voltak jelen, így az említett két nép nem fogadta el az országgyűlési határozatot. A románok 1848. május 15. és 17. között nemzetgyűlést tartottak Balázsfalván, ahol kijelentették, hogy szembeszállnak a magyarokkal. Nemsokára hadsereget szerveztek, amelynek fővezére Avram Iancu lett. A felkelő románok elárasztották egész Alsó-Fehér vármegyét, Torda-Aranyos vármegyét és Kis-Küküllő vármegye egy részét. Az Erdélyi Szigethegységben ütötték fel főhadiszállásukat, innen támadták a magyar hadsereget. A felkelők azonban nem csak a hadsereg, hanem a civil lakosság ellen is követtek el vérengzéseket.
A vérengzések:
Az első mészárlásra 1848 október 19-én került sor, Kisenyeden. Ezt a települést a magyarok annyira biztonságosnak gondolták, hogy még a szomszédos településekről is ide jöttek védelmet keresni. A románok ostromolni kezdték a falut, de a magyarok több napig kitartottak. Végül aztán letették a fegyvert, mire a románok 140 embert – férfit, nőt, gyermeket – lemészároltak.
Pár nappal később Székelykocsárdot pusztította el egy felkelő csapat. Összesen 60 magyart végeztek ki, állítólag olyan kegyetlenséggel, hogy a falu három lakosa, aki elbújt a románok elől, látva a borzalmakat felakasztotta magát.
Gerendkeresztúron 200 magyart gyilkoltak meg.
Az egyik legnagyobb visszhangot keltő román akció a Zalatnai mészárlás volt. Avram Iancu egyik felkelő társa, Petru Dobra vezette a román csapatokat, akik 700 fegyvertelen nemzetőrt, asszonyt és gyereket, miközben aludtak, a preszákai mezőn lemészároltak. Zalatna bányavárost felgyújtották, összesen tehát Zalatnán 700 magyar esett áldozatul.
Október 23.-án Boroskrakkó és a környező települések magyarjait végezték ki. A lemészároltak száma 200.
Október 28.-ról 29.-re virradó éjszaka Borosbenedek 400 magyar lakosát végezték ki.
Október 29.-én Magyarigen 200 magyar lakosát ölték meg.
Borosbocsárdon megközelítőleg 40 magyart végeztek ki.
Marosújvárra a környékről 90 magyar nemest toboroztak össze, akiket Balázsfalvára akartak hurcolni. Azonban alig hogy elindultak Marosújvárról, a csoportot egy román pópa megimádkoztatta, majd mindannyiukat legyilkolták, holttesteiket a Marosba dobva.
A székely lakosságú Felvincet a személyesen Avram Iancu által vezetett sereg dúlta fel, itt 30 magyart öltek meg, az elmenekült lakosságból további 170 halt éhen vagy fagyott meg a téli hidegben.
A leginkább elhíresült pusztítás 1849. január 8.-ról 9-re virradó éjjel történt. Ezen az éjjelen Axente Sever és Prodan Simion ortodox pópák vezetésével felkelők rohanták meg Nagyenyedet, megközelítőleg 1000 embert mészároltak le válogatott kegyetlenségek közepette, a híres kollégiumot pedig elpusztították. Néhány nap leforgása alatt a román felkelők Hariban, Nagylakon, és Járán újabb magyarellenes mészárlásokat végeztek. Korabeli leírások alapján állítható, hogy a felkelő románok állati kegyetlenkedéseket hajtottak végre (pl. a nők melleit levágták, a kisgyermeket kitaposták a terhes nőkből, férfiakat karóba húzták, papokat keresztre feszítették….stb..). A román felkelők azonban 1849 tavaszán visszaszorultak a hegyekbe Bem József győzelmeinek eredményeképpen, a mészárlások abbamaradtak, kisebb hadjáratokat azonban továbbra is vezettek, egy ilyen román–magyar összecsapásban esett el a márciusi ifjak egyike is, Vasvári Pál Kalotaszegen.
Következményei:
A mészárlások következtében Dél-Erdély etnikai összetétele nagymértékben megváltozott a románok előnyére. A mészárlások elkövetői nem kaptak büntetést, nyugodt körülmények között élhették le hátralevő életüket, sőt településeket neveztek el róluk szülőhazájukban, szobrokat emeltek nekik, többek között Nagyenyed városában is. A lemészárolt magyaroknak azonban sok helyen még emléket sem állítottak. Nagyenyeden egy táblát helyeztek el, amelyre felvésték a pogrom dátumát. Az egyetlen igazi emlékmű Ompolygyepű és Zalatna között található, egy 10 méter magas obelix PAX felirattal, mely az itt kivégzett Zalatnai polgároknak állít emléket.