Szuperhősöket a magyar oktatásba! A korábbi évek sikerére tekintettel, idén is meghirdette pályázatát a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) a felsőoktatási intézményekben természettudományos tárgyakat hallgató diákok számára.
A hivatalos eredményhirdetésre ünnepélyes díjátadó keretében került sor, ahol három diák nyerte el az Energiakövet 2019 címet és a hozzá járó ösztöndíjat.
Idén is sikerrel zárult a MEKH Energiakövetek pályázata, amelynek ezúttal is dr. Dorkota Lajos, a MEKH elnöke volt a fővédnöke. Pályázni egy bemutatkozó motivációs videóval és egy felső tagozatos általános iskolai vagy középiskolai tanóra tematikus vázlatával lehetett. A pályázati anyaggal szemben a legfőbb elvárás az volt, hogy a jelentkezők egy rendhagyó tanóra keretében újszerűen, kreatívan, a témát látványos kísérletekkel alátámasztva meséljenek a fiataloknak az energiagazdálkodásról és a tudatos energiafogyasztásról.
A legjobb pályamunkákat benyújtó jelentkezőknek a MEKH székházában megtartott Demo Day során szakmai zsűri előtt is bizonyítani kellett előadói készségüket. „A Demo Day-en elsősorban azt vizsgáltuk, hogy a jelentkező valóban élményszerűen tudja-e átadni a tudatos energiafelhasználással kapcsolatos ismereteit – fogalmazott Scherer Zsolt, a MEKH szóvivője. – A program lényege, hogy miközben sokat beszélünk az energiatudatosság és az energiatakarékosság fontosságáról, a legtöbben nem tudják pontosan, hogy a mindennapokban mit tehetnek ezért. Ezektől a tehetséges fiataloktól azt várjuk, hogy új szemszögből beszéljenek a témáról és interaktív tananyaggal szemléltessék a diákoknak.”
A beérkezett pályázatokat három szempont szerint értékelte a zsűri: a szakmai tartalomról Dr. Grabner Péter, a MEKH energetikáért felelős elnökhelyettese, az oktatás-szakmai színvonalról pedig Czippán Katalin, környezeti nevelési- és kommunikációs szakember beszélt.
„A Hivatal jogszabályok, bonyolult számítások és képletek alapján végzi tevékenységét, a diákokat azonban nemcsak száraz tankönyvekkel, hanem életszerű példákkal is tanítani kell – mondta dr. Grabner Péter. – Kívánom az idei Energiaköveteknek, hogy az elődeikhez hasonló sikerrel végezzék ezt a felelősségteljes, de nagyszerű feladatot.”
„A klímaváltozás ügye egyre több fiatalt mozgat meg. Ahhoz, hogy a felháborodás mellett vagy a félelem helyett tenni is tudjanak valamit, szükséges, hogy megismerjék saját életmódjuk következményeit, szükséges, hogy a „Zárd el! Kapcsold le! Húzd ki!” üzenetek mellett felismerjék, mi mindent tehetnek még. Az energiakövetek olyan mindennapi szuperhősök, akik felkészültségükkel és személyes példájukkal magukkal tudják ragadni a tanulókat az energiatudatos életkalandra.” - nyilatkozta Czippán Katalin.
Harmadik zsűritagként a társadalmi felelősségvállalási program mellé álló Zsíros László Róbert, tudományos ismeretterjesztő vlogger, a Szertár Projekt alapítója értékelte a beérkezett pályamunkákat: "Nem sokan vannak olyanok, akik ne hallottak volna a klímaváltozásról, a nem megújuló energiaforrások veszélyeiről, a környezet romló állapotáról. Abban viszont, hogy ezek ne csak unalomig ismételt – mégis a hétköznapi ember szintjétől távol álló – kulcsszavak maradjanak, fontos szerepe van azoknak a programoknak, amelyek kézzelfogható módon segítenek megismerni és megérteni ezeket a fogalmakat. Az Energiakövet programban résztvevő egyetemisták, diákok és tanárok közösen dolgozzák fel ezeket a kérdéseket és törekszenek arra, hogy szemléletváltást és ezen keresztül tartós változást tudjanak elérni. Ez azért elég menő!"
Balról jobbra: Csiszár Barnabás, dr. Grabner Péter, Máthé Marcell Tibor,
Czippán Katalin, Putti Krisztián, Zsíros László Róbert
A szakmai zsűri végül három hallgatót választott ki, akik Energiakövetként egy ország szupertanárai lehetnek:
Csiszár Barnabás (19)
ELTE TTK Földtudományok, I. évfolyam
Óravázlatának témája: Hogyan vehetsz részt te is a Föld védelmében?
Máthé Marcell Tibor (23)
ELTE Fizika Msc. I. évfolyam
Óravázlatának témája: Az energiát nem elég megtermelni, tárolni is kell!
Putti Krisztián (23)
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Gépészmérnöki Kar, Energetikai mérnök MSc, I. évfolyam
Óravázlatának témája: Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!
Ők azok, akik elnyerték a MEKH Energiakövet 2019 címet a hozzá járó 400 ezer forintos ösztöndíjjal. A továbbiakban többnapos előadói tréningen vesznek majd részt, ahol a szakma legjobbjai segítenek nekik felkészülni arra, hogy igazi „szupertanárok” legyenek. Az 2019/20-as tanévben nyertes óraterveik alapján általános és középiskolákban tartják meg szuperóráikat országszerte. Felkészülésüket és az órákat az egész ország nyomon követheti a program weboldalán és közösségi felületein.
Balról jobbra: Máthé Marcell Tibor, Putti Krisztián és Csiszár Barnabás
A pályázat részletei és további hírek az Energiakövetek.hu és a facebook.com/MEKH Energiahatékonyság oldalakon, illetve a MEKH Energiakövetek YouTube-csatornáján.
További információk, interjúk szervezése:
Kompaktor Veronika
Mobil: +36 20 410 4989
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
2019 ENERGIAKÖVETEI
Csiszár Barnabás (19)
ELTE TTK Földtudományok, I. évfolyam
Az óravázlat témája: Hogyan vehetsz részt te is a Föld védelmében?
Mottó: 200 éve nem teszünk semmit azért, hogy lassítsuk a túlfogyasztás okozta klímaváltozást, most kell cselekednünk!
Barnabás maga is energiatudatos életet él: nem használ papírzacskót, papír zsebkendőt, villamossal jár, szelektíven gyűjti még a bolti nyugtákat is és komposztálja a szerves hulladékokat, a kulacsából csapvizet iszik.
Kísérletei során a diákok
megismerhetik a mindennapjaik során használt fogyasztási cikkek okozta környezetterhelést;
követhetik „egy fogkrémes dobozka gyártási mechanizmusát a fa magjától a boltokon és a hulladékfeldolgozáson át a tengerekig”;
kipakolják és rendszerezik a saját szemetüket, a táskájuk tartalmát, italos, ételes dobozaikat és megvizsgálják, melyik az, amelyik lebomlik, melyik újrahasznosítható és melyik nem.
Csiszár Barnabás és Zsíros László Róbert
Máthé Marcell Tibor (23)
ELTE Fizika mesterszak, I. évfolyam
Az óravázlat témája: Az energiát nem elég megtermelni, tárolni is kell
Fizikaoktatás az alapoktól fejlesztő és felzárkóztató előadássorozat koordinátora egy éven át. Jelentkezésének célja, hogy a diákokban is érdeklődést ébresszen a természettudományok iránt, valamint megismertesse velük az energia tárolásának lehetséges eszközeit, módszereit.
Tervezett órai kísérletek:
leideni palack kísérlet;
lendkerék-kísérlet;
szupravezetési kísérlet.
Balról jobbra: Zsíros László Róbert, Máthé Marcell Tibor és Putti Krisztián. A frissen megválasztott Energiakövetek Zsíros László Róbert természettudományos vlogger közreműködésével néhány érdekes kísérletet is bemutattak.
Putti Krisztián (23)
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar, Energetikai mérnök MSc I. évfolyam
Az óravázlat témája: Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!
Óráinak célja, hogy felhívja a figyelmet a globális problémákra és megmutassa, hogy a diákok lokálisan mit tehetnek saját céljaik elérése érdekében, hozzájárulva ezzel a Föld fenntarthatóságához. Ösztönözni szeretné a fiatalokat arra, hogy az energetikával a későbbiekben is foglalkozzanak.
Tervezett órai kísérletek:
A hálózati árammal (biztonságos körülmények között) egy pár kolbász megsütése. A kísérlet célja, hogy egyedi és emlékezetes élménnyel gazdagodjanak a diákok, illetve közben a digitális multiméterekkel mért áram- és feszültségértékek segítségével megbecsüljék, hogy ezzel a módszerrel mennyi energiába kerül a kolbász megsütése (akár össze is lehet hasonlítani például egy partygrillel).
Ezzel párhuzamosan DIY bicikli hajtására is sor kerül, amivel lehetőségük lesz látni és megtapasztalni, mennyi emberi energiába kerül(ne) egyes gépek működtetése (például ha a sütést így kellene megvalósítani), és milyen jó helyzetben vagyunk, hogy erre nincs szükség (mert a konnektorba „csak be kell dugni” az eszközeinket).
Krisztián a BME GPK energetikai mérnök szakán az Energetikai Szakkollégium tagja, tavaly elnöke is volt: „A felvételemet követő két évben a szűk szervezőcsapat tagjaként tevékenykedtem és büszkén mondhatom, hogy ezalatt az idő alatt több mint 250 csapat összesen 750 középiskolás diákja vett részt a versenyen. Közülük többen választották a mérnöki szakmát, sőt néhányukkal még az energetikai mérnöki szak alsóbb évfolyamain is találkozni szoktam.”
Putti Krisztián és dr. Grabner Péter
MEKH ENERGIAKÖVETEK PROGRAM
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) társadalmi felelősségvállalási programjának célja a felső tagozatos és középiskolás diákok tudatos energiafogyasztással kapcsolatos ismereteinek bővítése, illetve azoknak a fiatal tanárszemélyiségeknek a támogatása, akik korszerű tudásukat magas szakmai színvonalú, élményszerű, kreatív kísérletekkel alátámasztott órák keretében adják át a diákoknak az energiagazdálkodásról.
A program 2017-es indulása óta a MEKH 7 Energiakövete országszerte 31 iskolában, mintegy 1200 általános és középiskolás számára tartott rendhagyó tanórát, és hívta fel a fiatalok figyelmét az energiatudatos, energiatakarékos szemlélet fontosságára.
A Hivatal társadalmi felelősségvállalási programja 2018-ban Junior kategóriában elnyerte a CSR Hungary Díjat. Az elismerésben azok a szervezetek részesülnek, amelyek kiemelkedő és felelősségteljes kezdeményezéseikkel pozitív hatással vannak a társadalomra és a környezetükre.