Tizennegyedik alkalommal rendezték meg a Göcsej Filmszemlét, Bujdosó Erika Ágnes Király utca szubjektív című filmje nyerte el a Szalay Annamária-díjat.
Ezúttal 45 művel neveztek a Zalaegerszegi Televízió szervezésében zajló eseményre, hazai és határon túli alkotók. A zsűrit Koltay Gábor filmrendező, Szaknyéri András, a hévízi Fontana Filmszínház közismert és népszerű vezetője és Lovass Tibor, a filmszemle alapítója alkotta.
Koltay Gábor rámutatott, hogy kiemelten fontosnak találja azokat az alkotásokat, amelyek a mai kor összetett és sokszor ellentmondásos világában útmutatók lehetnek, segíthetnek felhívni a figyelmet a jelen kor értékéire, de nagy fontosságú az is, ha a történelem eseményeit dolgozzák fel az egyes alkotások.
Szaknyéri András örül annak, hogy egyre több a fiatal alkotó, köztük pedig a nők aránya is egyre jelentősebb. Lovass Tibor reméli, hogy egyre több helyi televízió fogja vetíteni a filmszemle alkotásait.
Bujdosó Erika Ágnes vehette át Király utca szubjektív című filmjéért a Szalay Annamária-filmdíjat, ami Németh János Kossuth- és Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása. A többi résztvevőt dokumentumfilm, kisjátékfilm, filmetűd és ifjúsági kategóriában jutalmazták.
A dokumentumfilmek között első helyezett lett Csibi László Nussbaum 95736 című alkotása, filmetűd kategóriában Boros Ferenc, Horváth Zoltán és Kozma Gábor Rozsda lepte, nem ragyog című filmje lett elsődíjas, a kisjátékfilmek között Timkó Imre Magamba zárva című produkcióját díjazta első helyen a zsűri, az ifjúsági kategóriában pedig Piák Barnabás 3 tipp a túléléshez című művét érdemesítették első díjra.