Az Örvényeshegy Piknik nyitónapjára minden jegy elkelt, Al Di Meola erdőszéli koncertjét pokrócokon ülve, zalai borokat kóstolva élvezte a Zalacsányba érkező közönség.
A legújabb összművészeti fesztivál három napja alatt közel háromezer-ötszáz látogató érkezett, a zalai dombok közötti csodaszép terület megtelt színházzal, irodalommal, koncertekkel és a nap is végig sütött.
Az Örvényeshegy Pikniket a Pálos Vendégházzal együttműködve a Művészetek a Vidékfejlesztésért Alapítvány szervezte Zalacsány festői részén, Örvényeshegyen május 25. és 27. között. A fesztivál három helyszínen zajlott, az irodalmi előadásoknak, beszélgetéseknek a Farm Inn Fogadó adott otthont, a színházi, zenei produkcióknak pedig a Pálos Vendégház két színpada.
Helyi zenész, Podhorszky Gábor produkciójával indult a program, aki a Farm Inn Borvacsora résztvevőit szórakoztatta gitárjátékával, majd a latin ritmusokat rock zenével keverő Alaitner Band játszott a Pálos Resort színpadon.
Al Di Meola Fausto Beccalossival érkezett, a másfél órás koncert alapját az Opus című lemez adta. Az amerikai gitárművész és az olasz harmonikás örömzenéléséhez tökéletes hátteret nyújtott a meseszép erdő. A lehengerlő koncert után Pély Barna lépett színpadra óriás bulit csapva, az estét a zalai Vagabond Trio zárta. Szombaton Szalóki Ági indította a napot közös fűben gurulással, énekkel és tánccal, majd Bognár Szilvia gyerekkoncertjét élvezhették a kicsik.
Cserna-Szabó András és Darida Benedek pacalról, gasztro történelemről beszélgettek, a Momentán Társulat improvizációs színházzal nevettetett. Varró Dániel és Molnár György felnőtteknek szóló előadása nagy siker volt, Jónás Vera közös farkasüvöltésre is rávette a közönséget. Az este Szarka Károly és Sallai László előadásával folytatódott, majd Szabó Balázs Bandája adott őrületes koncertet. Buday Mátyás Manó gitáros varázslata után a Mongooz and the Magnet táncoltatta meg a látogatókat. Vasárnap Varró Dániel és Molnár György gyerekprogrammal készült, az első Örvényeshegy Pikniket a Manna Produkció színházi előadása zárta. A három nap alatt környékbéli kézművesek és helyi termelők is bemutatkoztak.
“Hihetetlen volt látni, hogy amit megálmodtunk, ilyen csodásan megvalósult.” - mondták a Pálos Vendégház tulajdonosai, Badacsonyi Tamás és Nikoletta.
“Amikor Badacsonyi Tamás megmutatta nekünk ezt a fantasztikus helyszínt, izgatottan vágtunk bele az ötletelésbe és programtervezésbe. Az első Örvényeshegy Piknik minden várakozásunkat felülmúlta, öröm volt nézni, hogy milyen nyitott a közönség színházra, irodalomra, zenei különlegességekre. Fantasztikus három napon vagyunk túl, köszönhetően természetesen az önkormányzat támogatásának és a helyiek lelkesedésének is. Örülnénk, ha hagyományt teremtenénk, az Alapítvány hosszú távú célja a helyi termelők és kézművesek még erőteljesebb bevonása.” - mondta Oszkó - Jakab Natália, a Művészetek a Vidékfejlesztésért Alapítvány kuratóriumi elnöke.
A szervezők hamarosan kihirdetik a 2019-es Örvényeshegy Piknik dátumát!
Képek az első Örvényeshegy Piknikről
További információ:
facebook.com/orvenyeshegypiknik
instagram.com/orvenyeshegypiknik