2018. Május 12-én, szombaton pálos mise. A következő hetekben megkezdődik a Dunántúl egyik legjelentősebb pálos kolostorának régészeti feltárása.
A mai Zalacsány területén egykor működő örményesi pálos kolostor emlékének szentelve, 2018. Május 12-én, szombaton gyönyörű természeti környezetben, szabadtéri szentmisét és kulturális programot szervez zalacsány község önkormányzata és a zalacsányi pálos vendégház, együttműködésben a magyar pálos renddel és a zalacsányi római katolikus plébániával. A 10:00-kor kezdődő misét p. Csóka jános, a magyar pálos rend tartományfőnöke celebrálja.
A Pálos Rend örményesi kolostora egykor a Zalacsány és Kehida között fekvő Örvényeshegy településrészen, az Örvényes-patak völgye felett állt. Alapítója Kanizsai Miklós tárnokmester. Története az okleveles források alapján 1378-tól követhető nyomon. A Szűz Mária tiszteletére szentelt kolostor jelentőségét jelzi, hogy még 1490 előtt vikariátus – több monostor élén álló rendház – rangjára emelkedett, 1576-ban pedig itt tartották a rendi káptalant és választották meg a rend perjelét is. A kolostor kegyura mindvégig a Kanizsai család volt, a család kriptája is itt volt, így az alapító Kanizsai Miklóst is itt helyezték örök nyugalomra. A helyi hagyomány szerint Deák Ferenc is szívesen pihent meg egykor a kolostor romjainál, az „örményesi csonka torony” tövében. Köveit mára elhordták, régészeti feltárásra eddig még nem került sor.
A 2018. május 12-i szentmisét követően a volt kolostor helyén 2017-ben létesített emlékhelyhez is elvonulnak a résztvevők. A szervezők fő célja, hogy 2018-ban folytatódjon a terület régészeti kutatása, mely reményeik szerint egy színvonalas történelmi emlék- és kirándulóhely, kültéri kiállítóhely létrehozásához vezethet a következő években. A kutatásokban résztvevő Balatoni Múzeum igazgatója, Havasi Bálint bejelentésre is készül május 12-én. A műszeres kutatások jó állapotban lévő falakat mutattak ki, várhatóan 2018. őszén meg tud indulni a kolostor régészeti feltárása. Az elmúlt években új lendületet vett a zalai pálos kolostorok régészeti kutatása, mely nagyban köszönhető annak, hogy a zalaegerszegi Göcseji, valamint a keszthelyi Balatoni Múzeum mellett bekapcsolódott a munkába a Magyar Nemzeti Múzeum, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészettudományi Intézete és Régészeti Térinformatikai Laboratóriuma, valamint a Civil Régészeti Alap. A zalacsányi kutatásokban részt vett Mészáros János, a Magyar Tudományos Akadémia, Agrártudományi Kutatóközpont, Talajtani és Agrokémiai Intézetének munkatársa, a geofizikai felmérést a Budavári Kft. munkatársai végezték el. Havasi Bálint a május 12-i emléknapon 14:00-kor képes beszámolót fog tartani a zalai pálos kolostorokat érintő kutatásokkal kapcsolatban.
A Pálos Rend az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetes remete rend. A rendet Boldog Özséb esztergomi kanonok alapította. A rend központja jelenleg a lengyelországi Częstochowában van, a magyar tartomány székhelye Pécsett.
A közel 6 hektáros birtokon elterülő zalacsányi Pálos Vendégházat 2013-ban, a Zalacsány-Örvényeshegyi Szabadtéri Színpadot 2017-ben hozta létre dr. Badacsonyi Tamás és Badacsonyi-Kovács Nikoletta családi vállalkozásukban.
További információ:
dr. Badacsonyi Tamás, 06-20-9252-723
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Facebook: https://www.facebook.com/palosresort/
Az esemény helyszíne: Zalacsány, Szabadtéri Színpad, 8782, Örvényeshegy 42.