Muszáj írnom, mert ami itt történik, az megírni való… Holnap lesz július 12. Ez itt, az észak-íreknél nagy ünnep, mivel kezdetét veszi a „protestáns koronahű mozgalom felvonulási évadja” /Idézet egy neten talált tavalyi cikkből – részletek itt:
http://ujszo.com/online/kulfold/2008/07/12/eszakir-protestansok-felvonulasi-evadja
„Megkezdődött szombaton az észak-írországi protestáns koronahű mozgalom felvonulási évadja, amely a korábbi években rendre súlyos utcai összecsapásokba torkollott a britpárti csoportok és a kisebbségi katolikus lakosság radikálisai között. … Azóta azonban, történelmi jelentőségű egyezség nyomán, immár együtt kormányozzák a tartományt a két felekezet vezető pártjai. A legnagyobb, nem politikai pártként működő protestáns csoport, az Orániai Rend minden nyáron tartomány-szerte felvonulások százaival emlékezteti a katolikusokat arra, hogy az angol trónra II. (Katolikus) Jakab elűzése után meghívott protestáns uralkodó, Orániai Vilmos a XVII. században leverte a katolikus lázadást. Jakab az ír katolikusok körében szított felkeléssel próbálta visszaszerezni hatalmát, ám Orániai Vilmos - innen a rend neve - 1690. július 12-én, a Belfasttól délre húzódó Boyne folyó melletti csatában végképp felszámolta a katolikus ellenállást.”
Szóval ez lenne az előzmény. Azóta minden évben ilyentájt hirtelen brit/észak-ír lobogókba borul Észak-Írország: minden településen, az utcákon kereszetül-kasul kis kék-fehér-piros zászlócskákból álló füzérek, a lámpaoszlopokon, és úgy általában MINDENEN brit lobogók. Friss kék-fehér-piros burkolatfestések (erről már írtam korábban), csak hogy mindenki tudomásul vegye, ez itt BRIT terület…
Először nem értettem, mi ez a hirtelen felbuzdulás, eddig csak a nagyon erősen protestáns területeken láttam ilyet. De most hirtelen mindenütt, ahogy szeltük át az országot, ezt lehetett látni. Bár véleményem szerint délen mindez nem olyan erős – ott elég gyakran bukkannak fel ír zászlók, ír feliratok (de már erről is írtam anno).
Tényleg minden kék-fehér-pirosba borult. Aztán ma jött a hab a tortán: mikor jöttünk hazafelé Coleraine-ből, megláttam egy hatalmas fából készült „valamit” (első ránézésre hatalmas rönkháznak tűnt, de tényleg) a város egy negyedében, tetején ír zászlóval. Rövid úton megkaptam a választ: ez egy máglya, amit azért építettek fel a város erősen protestáns negyedében, hogy majd – tetején az ír zászlóval – 12-én elégessék. Ebben a negyedben minden házon ott a brit lobogó és természetesen a járdaszegély is kék-fehér-piros… Megtudtuk, építettek ilyet nálunk is, Portstewartban, úgyhogy megkerestük azt is. Ez a tengerpart egyik kiemelkedő szikláján volt, de kevésbé elegánsan megépítve. Tulajdonképpen összehordtak oda minden éghetőt, még néhány lerobbant kanapét is láttunk rajta. Mellette egy kis összetákolt, de természetesen fellobogózott, bódéban fiatalok őrizték a helyet. Ezen, ekkor még, nem volt lobogó.
Aztán bowlingozásból hazafelé nagy füstre lettünk figyelmesek Coleraine-ben: ott már meggyújtották a máglyát, az ír zászlónak befellegzett. Az eső ellenére elég sokan összegyűltek, főként fiatalok, akik síppal, dobbal (nádi hegedűvel), énekszóval ünnepeltek. A máglya már elég kicsi volt, korábban elkezdhették.
Nekem erről az egészről az jött le, hogy mindez inkább „csak buli” az itteni fiataloknak. Kivonultak pár doboz sörrel, és jól érezték magukat. Persze, lehet, hogy tévedek, de így külső szemlélőként ezt tapasztaltam.
„Megkezdődött szombaton az észak-írországi protestáns koronahű mozgalom felvonulási évadja, amely a korábbi években rendre súlyos utcai összecsapásokba torkollott a britpárti csoportok és a kisebbségi katolikus lakosság radikálisai között. … Azóta azonban, történelmi jelentőségű egyezség nyomán, immár együtt kormányozzák a tartományt a két felekezet vezető pártjai. A legnagyobb, nem politikai pártként működő protestáns csoport, az Orániai Rend minden nyáron tartomány-szerte felvonulások százaival emlékezteti a katolikusokat arra, hogy az angol trónra II. (Katolikus) Jakab elűzése után meghívott protestáns uralkodó, Orániai Vilmos a XVII. században leverte a katolikus lázadást. Jakab az ír katolikusok körében szított felkeléssel próbálta visszaszerezni hatalmát, ám Orániai Vilmos - innen a rend neve - 1690. július 12-én, a Belfasttól délre húzódó Boyne folyó melletti csatában végképp felszámolta a katolikus ellenállást.”
Szóval ez lenne az előzmény. Azóta minden évben ilyentájt hirtelen brit/észak-ír lobogókba borul Észak-Írország: minden településen, az utcákon kereszetül-kasul kis kék-fehér-piros zászlócskákból álló füzérek, a lámpaoszlopokon, és úgy általában MINDENEN brit lobogók. Friss kék-fehér-piros burkolatfestések (erről már írtam korábban), csak hogy mindenki tudomásul vegye, ez itt BRIT terület…
Először nem értettem, mi ez a hirtelen felbuzdulás, eddig csak a nagyon erősen protestáns területeken láttam ilyet. De most hirtelen mindenütt, ahogy szeltük át az országot, ezt lehetett látni. Bár véleményem szerint délen mindez nem olyan erős – ott elég gyakran bukkannak fel ír zászlók, ír feliratok (de már erről is írtam anno).
Tényleg minden kék-fehér-pirosba borult. Aztán ma jött a hab a tortán: mikor jöttünk hazafelé Coleraine-ből, megláttam egy hatalmas fából készült „valamit” (első ránézésre hatalmas rönkháznak tűnt, de tényleg) a város egy negyedében, tetején ír zászlóval. Rövid úton megkaptam a választ: ez egy máglya, amit azért építettek fel a város erősen protestáns negyedében, hogy majd – tetején az ír zászlóval – 12-én elégessék. Ebben a negyedben minden házon ott a brit lobogó és természetesen a járdaszegély is kék-fehér-piros… Megtudtuk, építettek ilyet nálunk is, Portstewartban, úgyhogy megkerestük azt is. Ez a tengerpart egyik kiemelkedő szikláján volt, de kevésbé elegánsan megépítve. Tulajdonképpen összehordtak oda minden éghetőt, még néhány lerobbant kanapét is láttunk rajta. Mellette egy kis összetákolt, de természetesen fellobogózott, bódéban fiatalok őrizték a helyet. Ezen, ekkor még, nem volt lobogó.
Aztán bowlingozásból hazafelé nagy füstre lettünk figyelmesek Coleraine-ben: ott már meggyújtották a máglyát, az ír zászlónak befellegzett. Az eső ellenére elég sokan összegyűltek, főként fiatalok, akik síppal, dobbal (nádi hegedűvel), énekszóval ünnepeltek. A máglya már elég kicsi volt, korábban elkezdhették.
Nekem erről az egészről az jött le, hogy mindez inkább „csak buli” az itteni fiataloknak. Kivonultak pár doboz sörrel, és jól érezték magukat. Persze, lehet, hogy tévedek, de így külső szemlélőként ezt tapasztaltam.
Persze ezután megnéztük a másikat is, ami időközben elkészült és „fellobogozódott”, de a meggyújtás még váratott magára. Talán majd holnap. Itt is főleg fiatalok voltak.
Aztán itthon az ablakból még láttunk pár tűzijátékot szemben a tengerparton, szóval mindenki ünnepel.
Közben meg az egyetemnél felépítettek pár hatalmas sátrat, mert valami „összkeresztény” vagy „újkeresztény” vagy valami „modern mindenegybe vallás” (idézet egy barátom válaszából) megmozdulás lesz a napokban…
Szóval most éppen ez zajlik itt, Észak-Írországban.
Holnap elindulunk a Mourne-hegységbe, le délre, amihez persze átszeljük az egész országot, így szerintem elég széles képet kapunk arról, hogy is ünnepelnek a brit protestánsok ebben az időpontban. Sőt, még Belfastotis többé-kevésbé útba ejtjük, ami azonban már kicsit neccesebb lehet, tekintve, hogy itt mindig van valami ilyenkor…