Múlt hétvégén megint szombaton a többieknél voltam Portstewartban, ott is aludtam a megszokott fekete bőr(szerű) hiperszuperkényelmes, süppedős (hmhm… ismerős… valahol már aludtam ilyesmin… ((Skócia)) szófán/kanapén). Nagyon jól lehet rajta/benne aludni, egy bibi van az ottani alvásommal, mindig felébredek 5-6 körül, mert a függöny nem sötétít eléggé, no meg a madarak is „”zajonganak””.
Másnap kirándultunk egyet a közelben, egy hegyre autókáztunk fel, ahol egy szép tó van, de a legfőbb attrakció a kilátás. Gyönyörű! (ld. Képek – Binevanagh) Az út, szokás szerint, kanyargós és olyan, mint a hullámvasút, fel-le-fel-le. Mi meg még rá is dupláztunk, mert az út alján-közepén rájöttünk, mi mégiscsak akarunk képet csinálni fentről, ahonnét olyan jól rá lehetett látni az óceánra. Így hát újra fel, majd újra le… Ezt amúgy párszor még eljátszottuk a héten, mikor túlmentünk a célpontunkon.
Na igen. Célpont, térkép, tájékozódás… Most mit ecseteljem, ismertek vagy mi… De igen, igen és igen, egyre többször van igazam! Vagy csak a megfelelő ember mellé kerültem??? Na mindegy. Kieran csak megy és megy, én meg mindig úgy gondolom, tudja hova… Időnként azért én is rátekintek a térképre, és amikor már elég nagyon gyanús, szólok, hogy izéééé… túlmentünk, szerintem-szerintem… esetleg-esetleg… nemde? Aztán de…
Így láttunk sok-sok új tájat, részletet, mert mindig máshol kötöttünk ki, mint ahova eredetileg kellett volna. De szerencsére ő elég rugalmas ahhoz, hogy ilyenkor sokszor nem megfordul, hanem akkor közelítsük meg innét a célpontot… Még akkor is, ha totál kerülő, de sebaj, körülnézünk.
Így kerültünk meg egy egész hegyet és tértünk vissza majdnem a kiindulási pontra, merthogy az ellenkező irányba kellett volna indulnunk. De cserébe láttunk lámát, ellenőriztek minket a rendőrök (immár másodszor), láttunk gyönyörű helyeket, csodás panorámát, régi kőépítményt (ld. Fotók – Ballymacdermot: Ring of Gullion) és sütkéreztünk a napsütésben. J
A héten lent voltunk Armagh tartományban, megyében, lent egészen délen, közel az ír határhoz. Kb. 3-4 km-re, szóval megtekintettem Írországot is. Nagyon szép vidék ez ott lent, sok-sok tóval. Ez volt az a hely, ahol már egyszerűen nem mertem szólni, hogy légyszi, álljunk meg egy gyors fotóra, mert sok gyors megállás és elmegy a nap.
Ez a rész amúgy nagyon ír már. Mindenhol ír zászlók, IRA feliratok, csatlakozz a Sinn Feinhez, stbstb. A boltok, kocsmák neve írül van kiírva, rengeteg a vörös hajú ember (meg a ló és a Toyota Avensis… Ne kérdezd az összefüggést…J). Szegény Kierant nyaggatom mindig, hogy akkor ez most hogy is van? Észak-Írországban vagyunk, nemde? Ő ugye ír…
Például amerre vasárnap kirándultunk, kék-fehér-piros útburkulati és egyéb festés volt a településen mindenütt, mert az egy protestáns település a katolikus között.
Szóval a múlt hét szép volt, jó volt, tulajdonképpen nem volt eső, volt mikor pólóban voltam! Igen, ez itt elég nagy szám rám nézve. Voltunk hegyekben, gyönyörű hegyekben, legszívesebben mentem volna hegyet mászni, de ez ugye MUNKA, nem nyaralás…
Azután meg a nagyon déli rész… Mintha otthon lettem volna a lágy és ölelős Zalai-dombság lankái között. El is érzékenyültem, na, mert nagyon hasonló érzés volt. Szeretem Zalát: szeretem a dombokat, a pincékkel szegélyezett dombhátakat, a gyepek és gyümölcsösök, szőlőskertek mozaikját, a völgyekből a tetőre felfutó erdőket, a lent a völgytalpon kanyargó patakokat.
Észak-Írország ezen része nagyon hasonló, csak kevesebb erdővel és geometrikusabb formákkal. Ez a szabályosság a földeket határoló sövényekből, fasorokból adódik, de mégsem zavaró, mert növény és nem kopár szikla vagy kőkerítés, mint például lent Galway környékén, Írországban. Persze ez utóbbi sem az, csak más a hangulata. A növény, a zöld mindig oldja kicsit ezt a nagyon szabályos és tervezett formát, ami eléggé jellemző erre a világra.
Jártunk Armagh-ban, mármint magában a városban is. Nagyon szép, hangulatos hely. Voltunk a katedrálisban is, gyönyörű, hatalmas, nem mindennapi méretű, az biztos, meglehetősen impozáns látványt nyújt. Hallottuk a harangszót is.
A város határában volt egy szállásunk, amit kivételesen én választottam (szóval Bed & Breakfast (szállás és reggeli együtt, többnyire családias vendéglátókkal – mint nálunk a falusi vendéglátás). Az ok, amiért ezt választottam, az volt, hogy úgy hirdette magát, hogy gyalog elérhető a Navan Fort nevű idegenforgalmi látványosság. J Miután ragyogó napsütéses napunk volt, gondoltam nekem oda el kell mennem.
És lőn. Kieran tévézett és pihent, én meg fogtam magam és nyakamba vettem az erődöt. Este 7 körül indultam, 12 perc alatt oda is értem, körbelestem, aztán továbbmentem egy helyre, ahol régen a lovakat itatta az uralkodó, majd úgy gondoltam, a földvár ideális hely naplemente nézésre, így visszabattyogtam oda, és csak feküdtem és néztem, ahogy megy le a nap. J 9 körül kaptam egy sms-t Kierantól, hogy hol a fenében vagyok, de megnyugtattam, nem tűntem el, csak várom a naplementét, rövidesen érkezem. J Szóval fél 10 körül már otthon is voltam. Jól esett a gyaloglás, már nagyon kellett, hiányzott a lábaimnak, hogy kicsit elfáradjanak.
Múlt szombaton belementem az óceánba! Naggggggggggggyon hideg volt. De muszáj volt, mert gyönyörűen sütött a nap és hívogatott. (ld. Képek) Persze egy bolond százat csinál alapon Nicola is jött utánam. Meg egy giga nagy hullám is, szóval eléggé vizesek lettünk utána, megértünk szárítkozni.
Egy hete van 2 francia lány lakótársunk is, szóval már négyen vagyunk. Jó fejek!
3 hónapot töltenek itt, amolyan cserediákok vagy mi. És nagyon vicces, amikor én tolmácsolok köztük és Varsha között, merthogy ők még nehezen értik… Szóval én, mint tolmács. :) Hát ez vicc… Erre mondta Kieran, hogy vak vezet világtalant…
- worldtravellernyanya -