Hónapok óta nézegetem fotóit közösségi oldalán. Élettel teli, megszólító természetképek, amelyeket szinte megérinthetünk, olyan közel hozzák a pillanatot. 

Régóta ismerjük egymást, de ritkán találkozunk, így nem is tudtam arról, mivel tölti a szabadidejét.  A Pusztaszentlászlón és környékén készült képek olyan szelíd bájjal mutatják be a környező vidéket, hogy egyből leveszik a lábáról a nézőt.

Hogyan szerettél bele a fotózásba?

Talán nyolcadikos lehettem amikor először filmes fényképezőgépet fogtam a kezembe. Osztálykirándulásra mentünk, és egy technikai malőrnek köszönhetően már az elején elromlott a gép, így az állatkert lakói lecsúsztak arról a megtiszteltetésről, hogy az első fotósorozatom alanyai lehessenek… :) 

Az általános iskola után vettem egy kis kompakt gépet, ezzel kezdtem járni a szülőfalum környékét. Persze gyorsan rájöttem hogy  el lehet játszani vele, és jó az alapok elsajátítására, de ha komolyabb, a pillanat teljességét tisztábban visszaadó fényképet akar készíteni az ember, ahhoz  komolyabb gép kell. Nagy köszönettel tartozom a barátnőmnek, aki odaadta párszor a tükörreflexes gépét, és bátorított, hogy próbálkozzak, kísérletezzek, mert abból lesz saját tapasztalat és alkotás. Aztán az elmúlt években én is több készülék birtokosa lettem, mindig egy kicsit léptem előre ezen a  téren, és talán a képeim is jobbak lettek.

Milyen a jó természetfotó?

Azt gondolom, hogy a kezdőknek nagyon fontos, hogy sokat járjanak ismerős helyeken. Így tudják kipróbálni a technika adta lehetőségeket, és a saját határaikat újra és újra átlépni. Megszokott környezetben könnyebben észrevesz az ember olyan dolgokat, amiket ismeretlen terepen, kellő tapasztalat nélkül nem biztos, hogy kiszúrna. Idővel persze fejlődik ez a képesség is.

A tavat jártam körbe néhány éve, és a partmenti fák egyikén felfedeztem egy vízcseppet, amiben lehetett látni az egész tavat. Nem volt egyszerű, sokadjára sikerült, de nagyon büszke voltam magamra, amikor az a kép elkészült.

A kérdésre visszatérve, szerintem az a tökéletes természetfotó, amiben benne van a fotós látásmódja, és amiről sugárzik, hogy a készítője ott, akkor érezte a természet illatát, hallgatta a hangjait, átélte, és ezzel a fényképpel átadja ezt a szavakkal leírhatatlan, lúdbőröztetőn csodálatos érzést a közönségnek...

Büszke vagyok az esti holdas képeimre is, amikor sziluettben látszanak a szentlászlói szőlőtőkék, ezeket még állvány nélkül fotóztam, ami nem volt egyszerű.

Megváltozott a kapcsolatod a természettel a fotózás kapcsán?

Nagy szerencsém van, hogy Pusztaszentlászlóra születtem, hiszen valóságos fotós paradicsom, nem csak a természeti, de az épített környezete is elbűvölő. Rengeteget túrázok a környéken, a fényképezőgép mint egy hű barát, úgy kísér, ha valami érdekeset látok, lefényképezem.

Túra közben érzem azt, hogy teljes mértékben kiszakadok a hétköznapokból, el tudom magam teljesen engedni. Szeretek figyelni az apró részletekre, amikor keresem az alkalmas pillanatot. Gyakran előfordul hogy felülök egy vadászlesre, és miközben várom a lehetséges fotótémát, gyönyörködöm a világban.

Néha megkérdezik egy jobban sikerült kép kapcsán hogy mennyit kellett várnom erre a pillanatra.  Ilyenkor jókat mosolygok magamban, mert a legtöbb ilyen kép úgy készül, hogy szembejön velem a téma. Amikor mész az ösvényen, és kiugrik eléd a róka. Csak néz-néz ártatlan szemekkel, hogy “Hát Te meg mi járatban?” :) Mintha az állatok portét akarnának magukról, olyan meglepetésszerűen kerülnek elém sokszor.

Egyre több a női természetfotós. Szerinted van különbség a két nem szakmabéli felfogása között?

Nagy különbségeket nem tudok mondani. Talán a férfiak kicsit bátrabbak, jobban belemennek húzósabb helyzetekbe is egy jó kép kedvéért. A női látásmód pedig talán lágyabb, érzékenyebb, szelídebben közelítenek a természethez.

Mik a kedvenc pillanataid?  

Mindenképpen az állatfotókat emelném ki, ezeket szeretem a leginkább lencsevégre kapni, és hála Istennek valahogy tényleg mindig összeakadok egy fotogén példánnyal, legyen az gém, vagy egy bakcsó. Amire nagyon vágyok az egy jó jégmadár fotó. Egyszer már sikerült lekapni, de nem lett tökéletes, ezt a kis madarat nagyon nehéz jól lefényképezni.

Szeretem a naplementéket fotózni és nem győzöm hangsúlyozni, hogy tényleg mekkora szerencsém van a településsel, hiszen Pusztaszentlászló és környéke minden tekintetben elsőrangú hely a tóval, a szőlődombokkal, különlegesebb, mint más helyek, talán de lehet hogy csak én érzem. :) 

Milyen érzés ha elkészült “A FOTÓ”?

Alapvetően nagyon maximalista vagyok, és ez a fotózásra is érvényes. Kevés képre mondom azt hogy jól sikerült. Leginkább akkor fordul elő ilyen, ha a testvérem, aki Budapesten él, és hazalátogat, azt mondja egy képre hogy “Na igen, ez tényleg jól sikerült!”.  Ekkor hajlandó vagyok én is elfogadni. Róla tudni kell még, hogy a hobbija a dj-zés és kiválóan csinálja. Mindig megnyugtat azzal, hogy higgyem el, én sokkal jobban fotózok mint amennyire ő zenél. :) Nyilván ez amolyan mókázás kettőnk között, de  az elismerése nagy önbizalmat ad nekem.

A jó kép tehát talán az, amiben én is ott vagyok. Amire ha ránézek, akkor újraélem azokat a pillanatokat, érzéseket, amiket a kattintáskor éreztem, és ha az árad belőle, hogy sikerült ezt az élményt megörökítenem.

Ha jól tudom, Túl vagy már az első kiállításon.

Tavaly szeptemberben adták át a felújított kultúrházunkat Pusztaszentlászlón, és a település polgármestere felkért arra, hogy mutassam be a fotóimmal a falut.

Rengeteg képemet néztem át újra, izgalmas volt újra rég nem látott pillanatok között kutakodni, végül összeállt az anyag. Nagy öröm volt számomra, hogy az én képeimmel mutathattuk be a falu életét a nézőknek.

Ez inspirált, hogy végre létrehozzam a Facebook oldalamat, amit már rengeteg ismerős kért és javasolt, ide töltöm fel azokat a képeket amik a leginkább közel állnak a  szívemhez. De persze ez csak amolyan esti kikapcsolódás.

A legszebb és a legkülönlegesebb nekem az, amikor útra kelek a gépemmel. Nézem a tájat, hallgatom a tücskök ciripelését, ha jön egy különleges pillanat, megörökítem. Ha nem, az sem baj, hiszen igazi feltöltődés ez, amolyan eggyéválás, ahol csak a táj van és én. Ahogy távolodok Szentlászlótól a falu elmosódó és a természet erősödő hangjai követnek. Várnak az ezer illatú rétek és a titokzatos erdőszélek, a kíváncsi állatok és a határtalan ég felettem, olyan közel, hogy szinte elérem a kezemmel. Ezt megélni és lefotózni, ez az igazi, mindennapi csoda számomra.