Kutyákkal mutat be fergeteges, színes műsort, haranglábat és ősi mintájú fejfákat farag, és mindene a vidék - Varga Katalin, vállalkozó.
Többen ajánlották Katit interjúalanynak, én nem ismertem. Mégsem bántam meg, hogy felkerestem, mert sokat tanulhat tőle az ember. Beszélgetésünk esszenciája egyértelműen az volt számomra, hogy ha érdekli, hívogatja valami az embert, bele kell menni, ki kell próbálni, mert élet- és sorsformáló mélységek rejtőzhetnek benne.
Városi lánynak születtél és ott is éltél fiatal felnőtt korodig. Honnan jött az ötlet, hogy vidékre költözz?
Tulajdonképpen anyagi kényszer vezérelt. Eljött egy pont, úgy 22 éves korom körül, amikor rájöttem, hogy ha folytatom a korábbi irányt, soha nem leszek független - holott erre vágytam. Így hoztam meg a döntést, indulok. Persze nem volt teljesen idegen a vidéki lét, hiszen a nagyszüleim is ott éltek, és az, hogy zalaiasan a “hegyre” kell menni dolgozni, kapálni, gyomlálni abszolút természetes volt számomra.
Valakitől hallottam, hogy van Hagyásroson egy eladó kis ház. Volt némi megtakarított pénzem, ezzel kezdtem el az új életemet. Korábban mindig azt hittem, hogy a környezetem az, amit korlátoz engem, itt jöttem rá arra, hogy a korlátok valójában az emberben vannak. Ugyanakkor azt is hamar felfogtam, hogy ezek arra is megtanítják az embert, hogy át lehet lépni, meg lehet dönteni őket.
Néhány évig egyszerűen élveztem a falu közegét, a helyi körjegyzőségen, majd a polgármesteri hivatalban pénzügyi előadóként dolgoztam. Rövid időn belül elvállaltam egy jegyzői állást egy távolabbi településen, ezért elköltöztem. Hamar hiányozni kezdett Hagyáros, így visszaköltöztem, és a szerzett tapasztalatokkal felvértezve indítottam egy vállalkozást, amelyben önkormányzatoknak és az önkormányzati intézményeknek próbáltam segíteni eligazodni a jogi útvesztőkben.
Eközben jött az ötlet a családban, hogy tartsunk állatokat. Így lettek lovaink, aztán jöttek a tehenek, majd az ellátásukhoz szükséges takarmány miatt földek, gépek, és szépen lassan a gazdálkodás világában találtuk magunkat. A gazdaságot a párom és a fiam viszi, én a könyvelésben és egyéb háttérmunkákban segítek nekik. Aki nincs benne a mezőgazdaság világban, az nehezen tudja elképzelni, hogy mit jelent a gazdálkodói lét. Egy egészen különleges életmód, ahol minden az időjárásnak van alárendelve, és mindig a jószág az első, csak utána jöhet minden más. Nekem is kellett néhány év, hogy ezt el tudjam fogadni.
Egy csodálatos harangláb előtt beszélgetünk, aminek léte a te nevedhez fűződik.
A semmiből jött egy szikra, hogy megpróbálok fát faragni. Hamar rájöttem, hogy milyen hihetetlen lehetőséget rejthet magában egy rönk, egy deszka. Nagyon élveztem, ahogy élettel telítődik az anyag. Álmodoztam arról, milyen jó lenne, ha tudnék valami komolyabb, maradandó dolgot készíteni. Korábban is elbűvölt a népi építészet, így a településrész arculatához illő, és faragással díszíthető haranglábat terveztem. Sok tanakodás után egy nyitottabb épület mellett döntöttünk a családdal, ami közösségi térként is funkcionál, és amolyan kilátó jelleggel is működik. Az ácsmunkákat egy ismerős szakember készítette, a faragás pedig teljes egészében az én munkám, melynek minden pillanatára szívesen emlékszem vissza.
2010-ben egy művészeti fesztivált is tartottatok.
Amikor elkészült a harangláb, sokan mondták itt a faluban, hogy legyen valami hírverés körülötte. A böröndi falurészen régi hagyománya van a falunapnak. Ezért ezzel összekapcsolva rendeztünk egy művészeti fesztivált, úgy, hogy mindkét településrészen voltak programok. Úgy érzem, kiváló rendezvényt sikerült összehozni. Ekkoriban ismerkedtem meg a Gébárton alkotó Zalaegerszegi Népművészeti Egyesület tagjaival, ők ajánlottak több kézműves embert, így kirakodóvásárral is tudtunk kedveskedni a vendégeknek.
Nagy örömömre szolgál, hogy a hagyárosi szoknyás harangláb azóta a Hagyárosböröndi templom mellett a település másik szimbolikus építészeti értéke lett.
Az utóbbi években a kutyáitok révén is ismerhet a zalai közönség.
Ez a vonal a lányomnak, Vandának köszönhető. 2016. Karácsonya előtt olvasott egy Facebook posztot, ahol a Vadőr rókalyukból mentett kiskutyáknak keresett gazdákat. Olyan kicsik voltak, hogy nem is lehetett egyedül elhozni őket, ráadásul az egyik nekem tetszett, a másik pedig Vandának. Infralámpát kellett használnunk a melegítésükhöz, és éjjel-nappal 3-4 óránként etettük őket.
Szépen erősödtek, nőttek, a lányom tanítgatta a választottját. Néztem, figyeltem, aztán csak előtört belőlem a büszkeség, hogy az én kutyám sem lehet butább. Így óhatatlanul egy játékos verseny alakult ki közöttünk, ami mindkét kutyának hasznos volt. Hatalmas élmény fejlődni látni őket, ahogy erősödnek testileg és szellemileg, tanulnak, és élvezik, amit csinálnak.
Sokan megkérdezik bemutatókon, hogy az ő kutyáik is meg tudnák-e csinálni ezeket a feladatokat. Nyilván minden fajta más, de alapvetően a kutya egy jól tanítható állat. Rengetegszer tapasztalom, hogy Milli kutyám a nyugalmával olyan emberekben oltja ki a kutyáktól való régi félelmet, akik korábban kutyafóbia jellegű tünetekkel éltek.
Ovis, iskolás gyerkőcök sokszor mesélik, hogy ők bizony sosem mertek oda menni eddig ebekhez, pláne nem megsimogatni őket. Ilyenkor persze elmondjuk azt is, hogy a kutyáink nem átlagosak, eltűrik a hirtelen mozdulatokat, a fülcibálást és egyebeket, és ilyet másokkal ne tegyenek, és hogy vannak szabályok, amiket egy kutyához való közeledéskor be kell tartani. Tulajdonképpen ezekből a tapasztalatokból jött az ötlet, hogy elvégezzem a habilitációs kutya kiképzője képzést is, és ezen tudással is felvértezve képezzem a kutyáinkat.
Mit kell tudni a Dog dancingről?
Ez egy külföldön roppant népszerű, és itthon is egyre jobban terjedő kutyás sport. Lényege, hogy a kutya és gazdája látványos elemekkel átszőtt gyakorlatsort mutat be zenére, ami nagymértékű koncentrációt és tökéletes összjátékot követel mind a kutya, mind az ember részéről. Az előadás csak úgy lehet harmonikus, ha mindkét partner teljes odaadással erre törekszik.
Szabad változata a freestyle ami egy őrületes nagy kavalkád. Itt szabadon választhatóak a mozgások egy koreográfia elkészítéséhez. Minél messzebb küldjük magunktól a kutyát, hogy ott csinálja meg a különböző mozdulatokat és formációkat.
A másik változata a HTM. Ez pedig az engedelmességi gyakorlatok magas szintű művészete, melynek során a kutya és az ember egymás közvetlen közelében dolgozik.
A dog-dancig munka során a kutya kifejezetten a gazdára koncentrál. Ezt a képességet fejleszteni szükséges, mivel elvárás, hogy a dolgozó kutya ne reagálja le azt, ha ha elmegy mellette egy ember, egy másik kutya, biciklis, szirénázó jármű stb. Sokszor megyünk be gyakorolni, nyilvános helyekre, például a Zalagerszegre a Dísz térre, ahol sok ember van és sok inger éri őket. Ezek nagyon jó tanulási, koncentrációt fejlesztő helyzetek.
A fán kívül más anyaggal is szeretsz dolgozni?
A gébárti alkotók közül Nagy Bélától tanultam a legtöbbet. Többek között azt is, hogy csak kellően jó és éles szerszámokkal szabad dolgozni, és ezzel sok energiát megspórol az ember így. Ő szerettette meg velem igazán a bőrrel való munkát. Persze én egy kicsit renitens vagyok, hiszen azt gondolom, hogy nagyon fontos dolog őriznünk az előző generációk örökségét, de bele kell csempészni az alkotásokba a jelenkort is akkor, amikor hétköznapi használati tárgyakat készítek. A bőrrel való munka során is az a legszebb, hogy olyan dolgok jönnek elő, amiket soha senki nem mutatott meg, valahogy mégis tudja az ember, ha csinálja. Az ősi tudás belénk van kódolva, ha foglalkozik vele valaki, egyszer csak előjön. Például kerek ólat építettünk a fiammal, vesszőből és sárból, és egyszer csak összenéztünk, hogy „Látod hogy csináljuk?”. Amolyan cinkos összekancsintás volt ez, az ősök üzenetével. Senki sem tanított minket így ólfalat húzni, mégis tudjuk, hogyan kell…
A gébárti alkotókkal évek óta dolgozunk a magyarlakta vidékek fejfakincsén, amelyek fotók és képek alapján lettek rekonstruálva. Nagyon büszke vagyok arra, hogy ebben részt vettem, mert nagyon komoly érték az, amit létrehoztunk. 2019. október elején felavatták a fejfák parkját a tó mellett.
Ezek az élmények adják nekem a vidéki lét határtalan örömét. A szabadság teljességét. Az érzését, hogy kimegyek reggel a házam elé, és 50 méter után már ott vagyok a természetben. Az emberben ott van belül az alkotó, a teremtő erő, csak hagyni kell kibontakozni, engedni, hogy elvégezze azokat a dolgokat, amire hivatott.
Így lehet teljes az életünk.