Egy padban ültünk három évig annak idején a Zrínyiben. Akkor is állandóan a néptáncról mesélt - meg is találta benne élete egyik értelmét és hivatását.

Norbi jelenség volt a gimiben is. A magabiztos, kevés beszédű fiú, aki már akkor tudta, mit szeretne. Táncolni. Elmerült a néptáncban, és olyan őszinte lelkesedéssel beszélt róla a nap bármelyik szakában, hogy még azt is elbűvölte a a folklór világa, aki nem érdeklődött egyébként iránta. Most, így több, mint 20 év után leültünk egy kicsit, áttekintetni a múltat és a jövőt.

Vissza tudod idézni, hogy mikor varázsolt el a néptánc úgy igazán?

Az első pillanatban. Óvodás lehettem, öcsém pedig még kisebb, amikor édesapám először elvitt bennünket egy próbára.  A közeg, a játékok, a mozgás egyből magával ragadott mindkettőnket. Általános iskolában már „gyakorlott” táncosnak számítottam. Ezek a közösségek rendkívül erős köteléket jelentenek, az első barátságok, az első meghatározó, fiatalkori élmények a táncosoknál sokkal inkább a csoportjukhoz köthetőek, mint az iskolához. Nekem sem volt másképp.

Tíz éve, ha körbenéztem a városban, mindenhol latin tánctanfolyamokat hirdető plakátokkal találkoztam. Most pedig kicsi gyerekeket látok népviseletben táncolni, és negyvenes-ötvenes nők,  férfiak ropják a senior csoportokban a rendezvényeken, láthatóan határtalan örömmel. Újra divat lett a folklór Magyarországon?

Inkább úgy fogalmaznék, hogy újra visszatért a köztudatba. Nyilván sokat nyom a latba, hogy a Nemzeti Alaptanterv részét képezi a néptánc.  A látható és örömteli fellendülés mellett azért fontosnak tartom, hogy a táncegyüttesek a saját csoportjuk menedzselése mellett még nagyobb hangsúlyt helyezzenek arra, hogy a környezetükben élők számára is megpróbálják átadni a néptáncnak, mint hagyománynak a lényegét és az esszenciáját. Így lehet megszerettetni azokkal, akik még nem ismerik közelről. Aki igazán megérti, hogy milyen érzés táncolni, azt nagy eséllyel be fogja vonzani a közösség. Ez nem feltétlenül azt jelenti,hogy hibátlan táncos lesz hátralévő életében, de kap egy olyan eszközt a kezébe, amivel egyszerűen jobban érezheti magát a mindennapi életben.

A modern világban jórészt digitális kommunikációt folytatunk. Ezek a kisközösségek visszaadják a személyes kapcsolat varázsát, azt a hangulatot, ami elmúlt századokban még természetes volt, így élték az emberek a hétköznapokat és az ünnepeket is.  Ezért vonzódnak a fiatalok és a középkorúak ezekbe a csoportokba, és meg is megtalálják benne azt, ami kiveszőben van a mindennapokból.

A folklór egy több száz, pontosabban ezer éves hagyomány, mélyen a génjeinkbe kódolt belső nyelvezet. Olyan rejtett motívumokat tartalmaz, hogy ha a kisgyerek az óvodában, iskolában rendszeresen találkozik népdalokkal, kiszámolókkal, népi játékokkal az egyértelműen segíti a testi-lelki fejlődését.

Sokszor felmerül mindmáig, hogy miként tudjuk definiálni azt, hogy magyarok vagyunk? Rengeteg költő és író foglalkozott ezzel a kérdéssel, de tulajdonképpen mindmáig nem tudunk erre pontos választ adni. Talán nem is kell, mert a válasz egészen egyszerű. Azért vagyunk magyarok, hogy tisztelegve a korábbi generációk előtt, átadjuk a hagyományt a következő nemzedéknek.

Ha csak a zalai nagyobb néptáncos rendezvényeket nézem (Göcseji Hacacáré, Göcseji Dombérozó), látható, hogy zsúfolásig megtelt nézőtér előtt zajlanak. Ennyire élő, kortárs művészetről beszélünk?

Mindenképpen.

Néhány éve még sok fanyalgást lehetett hallani az egyre népszerűbb senior együttesekről, hogy miért állnak közönség elé, amikor jórészt felnőtt korban kezdtek tanulni. Az idő pedig egyértelműen őket igazolta. Bármelyen eseményre megyünk, süt a színpadról, hogy ezek az emberek határtalanul élvezik, amit csinálnak, megtalálták az önkifejezés egy módját. Ráadásul nem csak maguknak okoznak felhőtlen perceket, de a családtagjaik, a barátaik is ott vannak a nézőtéren, akik szintén jól szórakoznak. Ettől válik vérpezsdítően élővé az egész.

Más jelentéstartalommal bírhat táncot tanulni és táncolni, mint mindezt oktatni. Te nagyon korán, már annak idején a gimnáziumban bekapcsolódtál ebbe az oldalba is. Mennyiben jelent más a kettő?

Számomra az oktatás ugyanúgy az önkifejezés része. Minden ember arra vágyik, hogy a megtalálja azt, amiben a legjobb, amiben ki tud bontakozni. Jó, ha van mellette egy segítő, adott esetben egy pedagógus, aki segíti ebben a folyamatban. Nekem nagy előnyt jelentett, hogy édesapám ott volt velem, és kisgyerekként bevont ebbe a világba, támogatott. Meghatározó része az életemnek az, hogy én segíthetek fiataloknak ebben a kibontakozásban.  Öröm látni, ahogy tanulnak, vágyják az új ismereteket, és amikor sikereket érnek el. Olykor körbenézek egy-egy fesztiválon, és roppantul jó érzés, ha folyton olyan fiatalokba ütközik a szemem, akiket taníthattam. Úgy érzem, hogy sikeres vagyok abban, amit csinálok, és ez az érzés áthatja az életem.

Hol tanítasz most?

A Körtánc Alapfokú Művészeti Iskola keretében több helyen a megyében általános és középiskolás gyerekeket, Csesztregen óvodásokat, Lentiben a Kerka Táncegyüttest és utánpótlás csoportjait. Zalaszentgróton a Zalaszentgrót Táncegyüttest, a Kertvárosi Művészeti Egyesületen belül a Penderülj Táncegyüttest, ami egy 7-8 éve működő, amatőr lelkes kis közösség. Ide tartozik még a Binkó Tánccsoport, ami egyre nagyobb sikereket ér el.

Mit ad a mai fiataloknak a néptánc?

Néha még mostanság is hallok olyan véleményt, hogy néptánc nem egy nehéz műfaj. Nekik szoktam mondani, hogy jöjjenek el egyszer, és nézzék meg, hogy ezek a fiatalok talpig népviseletben, egy sátor alatt, 30-35 fokban hogyan tudnak egy órás műsort megállás nélkül előadni. A néptánc megmutatja, hogy milyen erő rejlik a közösségben. Irányt mutat a szocializáció felé, nemi identitástudatot ad, tiszteletre, becsületre tanít. A tantárgyközi kapcsolatok terén pedig hosszan lehetne sorolni azokat a tantárgyakat, amikkel szoros viszonyban áll. Közvetíti mindazt, ami a korábbi generációknak fontos volt, és remélhetőleg a jövőnek is az lesz.

Hogyan látod magad 10 év múlva?

Ugyanúgy szeretném látni magam, mint most, csak tíz esztendővel idősebben.  Bízom benne, hogy sikerül tartani azt az irányt, amit közösen viszünk, hiszen ebben nem csak az én munkám van benne. A csoporttagok és a csoportvezetők, a szülők, a gyerekek mind áldozatos tevékenységet végeznek. Remélem, hogy a fiatalok ugyanígy fognak érdeklődni, és az idősebb korosztály is aktív marad. Nagyon fontos, hogy megmaradjanak ezek a közösségek, mert az előszobát jelentik a társadalom legmasszívabb alapkövéhez - a családhoz.