Háromgyermekes édesanya, mégis annyi mindennel foglalkozik emellett. Csinos, élettel teli és kreatív. Almásy Katalin újságíró-blogger, természetgyógyász.
Hogyan léptél a gyógynövények, a gyógyítás útjára? Mindig ezzel szerettél volna foglalkozni vagy az élet terelt erre más irányból?
Újságíró-szerkesztőként dolgozom az egyszervolt.hu oldalon és a mese.tv-nél, korábban más lapoknál írtam, rádióztam. A gyermekeim megszületése után ismerkedtem meg a homeopátiával, s egyre több gyógynövény jött szembe, mert főleg vidéken, a természetben, az erdőkben, mezőkön töltöttük a nyarakat, érdekelt a téma. Kiskoromban édesanyám mindig teákkal és egyéb praktikákkal gyógyított, talán ez is hatott rám. Később, mikor a harmadik gyerekem megszületett, akkor végeztem el hivatalosan a természetgyógyász iskolát, s utána a reflexológiát, jelenleg fülakupunktúrát tanulok.
Három lurkó mellett vágtál bele ebbe a munkába, ami önmagában is elismerésre méltó. Mennyire voltak nehezek a kezdeti lépések?
A természetgyógyász iskolát online végeztem el, így könnyebb volt, a vizsgák már nehezebbek, mert kicsi gyerek mellett tanulni nem olyan könnyű. Aztán pedig a hobbiból egyre komolyabb kezdtem el blog írását. Most már könnyebb a dolgom, mert már nagyok a gyerekek.
Mi inspirál, vezérel?
Alapelvem a megelőzés, lehetőleg ne kerüljünk olyan helyzetbe, hogy valóban nagy legyen a baj. Persze ez sokszor nem jön össze, én is jártam már rosszul, s feküdtem az ügyeleten. De azt gondolom, hogy a betegség mindig üzenet, hogy valamire oda kell figyelni, s meg kell tanulnunk változni, változtatni. A cikkeimnél is mindig ezt hangsúlyozom, hogy mit adjunk a gyereknek, mivel lehet a náthát könnyebben megúszni. Egyszerűbb praktikákat írok le, amelyeket bárki elkészíthet, akár a saját kamrájából tud elővenni alapanyagot, akár komolyabban jár utána.
Mit gondolsz, egy „hétköznapi” városi polgár hányféle gyógynövényt ismer?
Szerintem nagyon keveset. Talán a csalánt és pitypangot, és kész. S a legnagyobb baj, hogy ezeket úgy könyvelik el, hogy rosszak, irtani kell őket. Az már csak álom, hogy a gyerekeknek megtanítsák, hogy mi mire jó. Bár azért látszik egy kis fény, van már egy réteg, aki tudatosan figyel az utódoknál arra, hogy tovább örökítse, amit tanult vagy épp most tanul a témában. Remélem ezzel a könyvvel egy kicsit inspirálom őket. Nagy vágyam, hogy a gyerekeknek is írjak egy ismeretterjesztő könyvet, ami ha minden igaz, jövő tavasszal meg is jelenik.
…és Neked, mint szakemberenek hányféle növény van a tarsolyodban, amivel találkoztál? Ebből hányat használsz rendszeresen?
Mivel fitoterápiát is tanultam, sokféle növényt ismerek. Amit tudok gyűjtök, szárítok. Nálunk természetes, hogy a bodzát szárítom télire, vagy szörpöt készítek belőle. Hogy én rakom össze a saját mediterrán fűszerkeverékemet. De egyes betegségekre is kikeverek már teákat, pl. megfázás, nátha, vagy magas vérnyomás megelőzésére is isszuk a teákat. Tudom sokan azt gondolják, hogy a teázás macerás, de higgyék el megéri! Némelyik tea pedig igazán finom is!
Bár egyre több doktor indul el az orvos-természetgyógyászat irányba, még mindig sokan afféle kuruzslásnak tekintik a népi gyógyászatot. Mit tapasztalsz a nyugati orvostudomány oldaláról?
Szerencsénk van, mert a mi háziorvosunk homeopátiával foglalkozik, s nagyon hisz a gyógynövényekben is. Egy egyszerű példa, mikor a lányom bárányhimlős lett, máris a teafa illóolajjal kentük a kiütéseket, s gyönyörűen leszáradtak. Persze még mindig sokan mosolyognak, ha megemlítem, hogy a magas vérnyomásomat rendbe raktam teával, s elhagytam a gyógyszert. A tea mellett fontos volt, hogy jógáztam, hogy megtanultam olyan relaxációs technikákat is, amelyek segítettek.
Elképesztően jó videókat készítesz, amiket azok is könnyen megértenek, akik soha nem foglalkoztak a témával. Most jött ki az új könyved is, friss, ropogós. Mit gyűjtöttél össze benne?
A könyv a blogomon alapszik, sok információ onnan van, és persze írtam újakat is bele. A szerkesztésben az volt a cél, hogy négy évszakra bontva mutassam be a növényeket, praktikákat. A videóknál is ez a cél, hogy nagyon egyszerű dolgokat mutassak be. Talán itt van egy fehér folt Magyarországon, úgy érzem még több videót kéne forgatni a témában, már csak az idővel állok hadilábon.
Mit ajánlanál általános tanácsként egy olyan laikus embernek, aki próbál lépéseket tenni egészsége megőrzése érdekében?
Először is kezdjen el mozogni, mindegy mit, akár fusson, akár biciklizzen, akár jógázzon, ami jól esik. Garantált, hogy ettől több energiája lesz, talán még a betegségek is elkerülik. De az általános tisztító teákat bárki ihatja, csak jó időben kell inni és ésszel! Úgy ahogy a böjt is hasznos, de ezt is tavasszal kell elvégezni, nem a negyven fokos hőségben! S főleg a pozitív gondolkodást ajánlom! Tanuljunk meg hálásak lenni, akár a legegyszerűbb dolgokért is. Naponta tudatosítsuk magunkban, hogy értékes, hasznos, szép és okos emberek vagyunk, s amit csinálunk, az mind hasznos és fontos. Talán ezek az első lépések! A változás pedig jönni fog, az univerzum energiái hatnak!
Kati blogja: katipatika.hu
