Névnap

2012. máj. 22., kedd. Isten éltesse Júlia és Rita nevű olvasóinkat! Holnap Dezső napja lesz.

Természetgyógyászat

Egyesült Magyar Ifjúság

MTI

Június 18-án, szombaton Gébárton lép fel a XV. Mad Hooligans motorostalálkozó keretében a magyar rockzene egyik alapköve, a Karthago együttes. Az egerszegi koncert apropóján tettünk fel néhány kérdést a zenekar motorjának és vezetőjének, Szigeti Ferencnek.

 

Mindenekelőtt nagy tisztelettel köszöntöm a legendás Karthago együttest, Szigeti Ferencet, a zenekar vezetőjét, egyben olvasóink nevében köszönöm, hogy megtisztelik a Zalai Kilátó-t azzal, hogy válaszolnak a feltett kérdésekre.

2009-ben ünnepelte 30. születésnapját a zenekar. Egy fél emberöltő -földi léptékkel mérve nagy idő, közhelyesnek tűnhet a kérdés - megérte? S ha igen, miért?

Természetesen. Immár 32 esztendeje muzsikálunk együtt, és a mai napig hatalmas élmény együtt zenélni, és látni-hallani, érezni a közönség szeretetét, rajongását. Manapság minden egyes koncertünkön több ezer ember tombol, és éppen ez a válasz a kérdésre: igen nagyon megérte. Persze nem volt mindig könnyű az életünk, de a jónéhány rossz emlék mellett rengeteg a csodálatos élmény, amit ettől a zenekartól és ettől az életformától kaptunk valamennyien, az elmúlt évtizedek során. És eközben nagyon jó barátok is lettünk, ami ugyancsak ritka ebben a szakmában.

A közönség és a szakma is jól fogadta a 2009-es Időtörés albumot, ami az utolsó új dalokat tartalmazó stúdiólemez. Könnyen megszülettek az új dalok, netán több éve talonban lévő szerzeményekről van szó?

Is-is. Voltak régebben elkészült dalaink, és sokat írtunk a próbák előtt is, pár hónap alatt. Szokatlanul sokat dolgoztunk ezen a lemezen. Három hónapot csak próbáltunk, alakítottuk, hangszereltük a dalokat, majd ugyancsak három hónapot töltöttünk a törökbálinti stúdióban a felvételekkel. Nagyon jót, és minőségit akartunk csinálni, olyat, ami méltó a KARTHAGO hírnevéhez, legendájához és színvonalához. Talán sikerült…

 



A 30 éves jubileumi koncertet tartalmazó dupla cd-n a zenekar legkiválóbb 23 dala kapott helyet. Sok együttes elköveti azt a hibát, hogy amolyan hevenyészett "No1" korongot raknak össze, ezúttal erről nincs szó, a kérdező sorok írója elsőosztályú válogatásnak tartja. Mennyire könnyű vagy nehéz egy ilyen válogatáslemez összeállítása a zenész oldaláról?

 

      

 

Köszönjük a dicséretet. Egyfelől először úgy tűnik, hogy egy „kedves” munka összeállítani egy válogatást, majd később derülnek ki a problémák, amikor el kell kezdeni kihagyni dalokat, az idő korlátok végett. Nos, ilyenkor jönnek a viták, „miért épp ezt, ne azt?” stb, szóval napokig tartó sakkozás kezdődik, ami alatt végig az a szempont vezérel bennünket, hogy olyat hozzunk létre lehetőleg, ami egy igazi keresztmetszet az KARTHAGO munkásságából, emellett a lehető legteljesebb képet mutassa. Hát… Ez nem mindig egyszerű.

Június 18-án hosszú idő után Zalaegerszegen lépnek színpadra. Mennyire más a ,,pesti'' és a ,,vidéki'' közönség? Van egyáltalán különbség?

Egyfelől nagyon örülünk a találkozásnak Zalaegerszegen! Valóban régen jártunk errefelé. Másfelől semmi különbség nincs. A KARTHAGO titka éppen abban rejlik, hogy mi minden egyes koncertet a legteljesebb erőbedobással játsszuk, nem is tudom miért, de ez valahogy belénk ivódott a ’80-as évekből, és mára teljesen természetessé vált. Egyfelől nagyon szeretünk együtt játszani, minden pillanatát mi is élvezzük a saját koncertjeinknek, és ez talán meg is látszik, másfelől pedig nagyon komolyan vesszük a koncertjeinket mindenhol. Mondjuk ezt sok-sok humorral időnként jól álcázzuk a bulikon.

Mára már nem ebből él a zenekar, tehát nem vagyunk rászorulva arra, hogy minden felkérést elvállaljunk, ellentétben más bandákkal, akik a pénz miatt kényszerből, minden haknit lejátszanak.

Mi már megtehetjük és emiatt nagyon megválogatjuk, hol, mikor és milyen körülmények között, milyen rendezvényen lépünk fel, és éppen ezért a nyáron csak a hétvégeket játszunk, viszont ezeket a koncerteket már valamennyien nagyon várjuk és szeretjük!

Csupán emlékeztetőül írom: a ’80-as években volt olyan évünk, hogy 340 (!) élő koncertet adtunk országszerte! Na, ez meg szörnyű volt, egy időre tönkre is vágta a zenekart, viszont szereztünk egy olyan elképesztő rutint az eddigi kb. 3.600 koncertünkkel, amit egy mai fiatal együttes, talán sajnos sohasem fog!

Szerintem éppen ez az egyik titka a KARTHAGO elképesztő erejének és lehengerlő koncertjeinek.

 

Sok régebbi magyar rockzenekarnál (Lord,Bikini, Beatrice stb.) felfedezhető a koncerteket járva az a "jelenség", hogy tizenévesek is ott állnak a színpadok előtt, akik szüleik, nagyszüleik történeteiből hallhattak az együttesekről, mégis utat talált hozzájuk ez a zene. A Karthagónál is tapasztalnak ilyet? Mit érez ilyenkor egy zenész?

Igen, ezt mi is ugyanúgy tapasztaljuk A KARTHAGO- nál különösen szétnyílik ez a közönség „olló”. Az első sorokban ott tombolnak a fiatalok, meglepő módon tudják a szövegeinket, ismerik a dalokat, és hátrébb pedig a 40-es, 50-es korosztály, akik ahogy mindig mondják: ezen nőttek fel… Így azután valóban nagy tömegek látogatják a koncertjeinket. Tessék szépen bekukkantani a honlapunkra, és megnézni például a tavaly nyári fellépéseink fotóit a „Fotóalbum” rovatban. Meglepő látvány lesz!!! www.karthagoband.com

A kérdésre válaszolva, igen ez egy nagyon-nagyon jó érzés, s az igazság az, hogy amikor 1979-ben elkezdtük, senki nem gondolta volna, hogy az ezredforduló után is fogunk még együtt játszani, ez akkor tökéletesen futurisztikus álom lett volna.

Különösen az érdekes, hogy az akkor írt szövegeink, a mai napig „ülnek”, azaz aktuálisak, és a mai fiatalok is akár a magukénak érezhetik.

Ennek egyik magyarázata talán az, hogy a KARTHAGO nem nagyon írt szerelmes, gagyi dalokat, a mi számaink az akkori életérzéseinkről szóltak, amik nem voltak éppen nyálasak, vagy semmitmondóak. Törekedtünk arra, hogy értelmes dolgokat énekeljünk meg. Ilyen például az Áruló, a Pénz, a Lépd át a múltat, az Apáink útján, vagy éppen a Requiem , ami egy fiatal fiú haláláról emlékezik meg. A mai napig nincs olyan dalunk, amit szégyellnünk kellene!

Másfelől az igazi, dübörgő rockzene a világon mindenhol vonzza a fiatalokat, hiszen ez a szabadság és az önkifejezés egyik meghatározó jelképe!

Szigeti Ferenc milyen mai zenéket hallgat? Mennyire fedez fel még értékeket a mai piacorientált magyar és külföldi rockzenében? Kik azok, akik esetleg hatással vannak a Karthago zenéjére?

Hát, ez egy érdekes kérdés! A KARTHAGO zenéjére sok minden hathatott anno, de mi nem azzal ültünk le zenéket csinálni, hogy hallgassuk meg ezt, vagy azt, hanem miután a dalok alapvetően megvoltak, elkezdtünk muzsikálni együtt, és végül ez jött ki… Talán az ötszólamú vokáljainkban fedezhető fel némi Queen hatás…

Amúgy váratlan, de nem hallgatok mindig rockzenét. Amiket nagyon szeretek a régiek közül, az az AC/DC, a Deep Purple, a Green Day, a Metallica, U2. a Bon Jovi, az Aerosmith, Guns’n Roses, stb. Viszont ha csendesebbre vágyom, akkor Simon&Garfunkel, Santana, Eric Clapton, Sting, Mark Knopfler, Chris Rea. A magyarok közül a csendesebbeket: Zorán, Demjén, Charlie, az LGT, és az újabbak közül Caramel, Tóth Gabi, Rúzsa Magdi. Tetszik például Király Viktor is, de ő nagyon amerikai, talán éppen azért szeretem, mert más.

Miután 26 évig dolgoztam a hanglemeziparban, mint kiadó vezető, ezért nagyon sok hazai mai zenét ismerek, sőt szeretek, és jónéhányukat ki is adtam. Mára, az iparág teljes leszállóága miatt, - legalábbis átmenetileg -, kiszálltam a kiadói életből, csak független producerként dolgozom.

  


Végezetül néhány szó erejéig a banda és a közönség kapcsolatáról. A nyári koncertprogramot nézve sűrű a program. Van idő a rajongókkal leülni egy sörre és elbeszélgetni az élet dolgairól?

Vannak kialakult „posztok” erre a dologra. Például Tamás és Gidó a „hivatalos” beszélgető, ők minden alkalommal szívesen söröznek buli után, de Zéró és Miki is szívesen dumál a közönséggel, én meg általában koncert után a hivatalos dolgokat szoktam intézni… Egyébként van egy remek butikunk, ahol mindenféle csodás ajándékokat találhatnak a rajongók, plusz CD-t és DVD-ket is, a koncertek után mindig ebben a sátorban szoktunk találkozni a rajongókkal, és dedikáljuk is a cuccokat.

Az olvasók nevében is köszönjük szépen az interjút, és szeretettel várjuk a zenekart Egerszegen!
 


Hozzászólás a cikkhez
Jelentkezz be vagy regisztrálj a hozzászóláshoz.

Finn útinapló

Balaton-Felvidéki NP

Őrségi Nemzeti Park

Bogáncs Állatotthon

Belső Utak Iskolája

Domberdő

Hírutazó

"Ez a magyar Ugar"

Items.hu Linkgyűjtemény