Szavazás

Mi a véleménye az új külsőről?

Névnap

2012. máj. 22., kedd. Isten éltesse Júlia és Rita nevű olvasóinkat! Holnap Dezső napja lesz.

Természetgyógyászat

Egyesült Magyar Ifjúság

MTI

Ahogy öregszem, és közeledek a 35. életévem felé, egyre inkább meggyőződésemmé válik az a régi öregek által tartott felfogás, miszerint semmin nem érdemes mérgelődni. Minden harag, bosszúság ütés befelé, amely alapvetően egészségtelen. Mégis van olyan eset, amikor egyszerűen nem tudja megállni az ember, hogy ne bosszankodjon. Így volt ez tegnap este is, amikor hőn szeretett klubom csapata Fehérváron vendégszerepelt…

Kapnak mostanság hideget-meleget a Vidi drukkerek, és bizony a legtöbb kritikának komoly létjogosultsága van. A 2001-es egerszegi bajnokcsapatot akkoriban és azóta is sokan degradálják nagy pénzeken összevárásolt zsoldoscsapatnak. Némileg igaza is van a rosszmájúaknak, elfelejtik ugyanakkor azt, hogy a csapat magja zalai vagy régóta kék-fehérben játszó futballista volt, másrészt Nagy Ferenc klubelnök és a helyi vállalkozók pénzügyi áldozathozatala kellett a megerősített csapathoz. Ezzel szemben a jelenlegi Videoton a vak által is látható módon komoly állami és politikai tőkével a háta mögött lett összerakva. De legyen ez az az ő keresztjük. Valljuk be őszintén, minket sem érdekelne, ha egy befolyásos politikus a Zetét nézné ki kedvencének, és hozzánk irányítaná a forrásokat. Ráadásul, ahogy egyik vidista jóbarátom fogalmazott, szenvedtek annyit az elmúlt évtizedekben a klubot átverő csalók, szélhámosok miatt, hogy minden alapjuk megvan arra, hogy ne érdekelje őket, hogyan, honnan, miért. Ez eddig nagyjából el is fogadható. Az azonban, ami tegnap este a fehérvári pályán történt, több mint szégyenteljes.

Sokan aggódtak a kékek miatt, mi lesz velük a bajnokjelölt otthonában, hiszen a tavaszi szezon eddigi meccsein kevésszer játszottak jól, igencsak dadogott a labda, és sokszor csak szerencsével hozták a pontokat. Meglepő módon azonban kemény védekezéssel és tervszerű labdakihozatalokkal rukkoltak elő Kamberék, és ha a bosnyák középpályás vagy Simon jobban céloz, akár még meglepetés is történhetett volna az első félidőben. A fehérvári csatárok nem is igazán tudtak helyzetbe kerülni, ha mégis, gyatra befejezésük miatt nem született hazai találat. Vlaszáknak nem is kellett komolyat védenie az első játékrészben.

A második félidőben nagyobb fokozatra kapcsolt a Vidi, 3-4 nagy helyzetet is kidolgoztak a kapu előtt, de sorra el is rontották azojat. A 70. percben a Zete jobb oldalán indult el egy fehérvári támadás (Panikvar helyén, akit a játékvezető nem engedett vissza a játéktérre). Alves vezette a labdát, amire Kovács Gergő is rajtolt. A brazil nemes egyszerűséggel rálökte a szintén érkező Miljatovicsra Kovácsot (a bíró sípja néma maradt), így gyakorlatilag három mínusz védővel folytatódott tovább a játék. Egy beadás után, az érkező hazai játékos nyújtott lábbal csúszott bele a kétségbeesetten menteni igyekvő Kamber lábába, majd miután továbbra sem jelzett a játékvezető, a piros-kékek nagy nehezen bebirkózták vezető góljukat…

Úgy tűnt, nem roppantak össze az egerszegiek a minimum furcsa találattól, bár Varga a kiállítás sorsára jutott, 10 emberrel is küzdöttek tovább. Pár perc múlva azonban újra Alvest szöktették ki erősen lesgyanús helyzetben, Vlaszák érkezett menteni, és a brazil csatár nemes egyszerűséggel beleszaladt. Kiállítás, tizenegyes…Mivel minden cserelehetőséget kihasznált Csank mester, Kamber állt a kapuba, aki bele tudott piszkálni a lövésbe, de védeni nem tudta. Hogy még kerekebb legyen a történet, Kovács bordarepedés gyanújával sétált le a fűről, így a 7 mezőnyjátékossal és vészkapussal küzdő kékek újabb gólt kaptak Alves lövéséből, amit a fehérvári bohóc mezlevétellel ünnepelt…

Ennyi a történet, adalék, hogy a bulvárlappá züllött országos sportlap természetesen nem látott semmi gyanúsat, a tudósító szerint egyszerűen elfáradt a Zete, a kitűnő bíráskodás mellett lefolyt mérkőzésen…

Megtehették, megtehetik ezentúl is. Velünk is, a Siófokkal, a Haladással, a Kecskeméttel még inkább megteszik. Erre készülhetünk a jövőben, várható, hogy a Kubatov éra Fradija is meg fogja kapni ezt a támogatást és Kósa cívisvárosi csapata sem lesz elnyomott, alakul, hogy ki tartozik a házikedvencek közé.

Tanulság nincs. Nem is lehet, valódi szélmalomharc ez. Csak a bosszankodás marad. A magam részéről pedig azt vallom, legyünk ezerszer inkább elnyomott csórók…
 


Hozzászólás a cikkhez
Jelentkezz be vagy regisztrálj a hozzászóláshoz.

Finn útinapló

Fórum hozzászólások

További témák

Balaton-Felvidéki NP

Őrségi Nemzeti Park

Bogáncs Állatotthon

Belső Utak Iskolája

Domberdő

Hírutazó

"Ez a magyar Ugar"

Items.hu Linkgyűjtemény