„Annak a biztos reményemnek adok kifejezést, hogy ma, midőn a legnehezebb időn túlestünk és a magyar nemzet kálváriaútjának nagyobbik részét már megtette, az előttünk álló rövidebb úton leroskadni nem fogunk, s meglesz az államban és a társadalomban a szükséges erő és áldozatkészség arra, hogy a bennünket megelőzött nagy nemzedékektől átvett kulturális kincseket a jövő nemzedéknek átadhassuk.” Gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter 1923. november 3.

„Ne hagyjátok a templomot, A templomot s az iskolát!”.

Reményik Sándor szavai járnak a fejemben, miközben a televízióban a kistelepülés polgármestere beszél. Keserűen rágja a szavakat, arcán a gondok mély barázdákat vájnak és szemében a mély reménytelenség bujkál. A falvak iskolái a huszonnegyedik órában vannak. Jól megtervezett, tudatos népirtás folyik…

Ezt a genocídiumot persze nem úgy viszik véghez, mint Sztálin csekásai, bőrkabátos komisszárokkal, padlássöpréssel, tarkólövéssel és meszesgödörrel  vagy  Szibériába útnak  indított vagonokkal. Nem. Ez egy sokkal ravaszabb művelet. Szép neve is van. Úgy hívják forráselvonás. Ugye, mennyivel szebben hangzik, mint a proletárdiktatúra? Ez bizony szép, européer, demokrata művelet. A vagonajtó csapódása helyett csak a lakat kattan a tanintézmény kapuján…

Erőszak sem kell. A képviselőtestület önként, egyhangúlag vagy némi tartózkodással záratja be a fenntartani már lehetetlen iskolát…Hogy nincs más lehetősége? Hát, kérem, tetszettek volna forradalmat csinálni. Nem tetszettünk…

Nem bizony, s most szépen, lassan, nagy kortyokkal megitatják velünk az árát, lenyeljük ezt sok nagy pohár fura ízű folyadékot, benne azokkal a ciánkapszulákkal, amit a saját hangjának baritonjában elélvező, öntelt rozmár, egykori politikus, jelenleg rádiószpíker beígért…

Jönnek a hírek, hogy egyre alacsonyabb az oktatás színvonala. Az országos hírű, több évtizede a felvételi lista élmezőnyében lévő zalaegerszegi gimnázium tanárai mesélik, hogy a nebulók tudásszintje folyamatosan csökken, jóval elmarad a 10-15 éve vagy régebben végzett ifjoncokétól. Liberális oktatás, digitális tábla, bolognai módszer… Köszönjük, Rozmárember!

Azt mondja szegény polgármester, hogy nem érti. Nem érti, miért kell ez, mi itt a cél? Dehogynem… Ön is tudja Ön is Polgármester Úr, tudom én is, tudjuk mindannyian, akik egy kicsit is gondolkodunk. Csak nehéz beismerni, nehéz kimondani, hogy tényleg létezik ekkora Gonoszság a Földön, amely így tervez kiirtani egy több ezer éves nemzetet. Egy olyan nép fiait, akik száz és száz évekig nyomták hátukat  a gondos kezekkel épület várfalaknak és utolsó emberig védték Európát a Keletről jövő veszedelemtől. Ez hát a hála, ez a fizetség. Saját árulóink teszik a nyakunkra a kötelet.

Aztán szép lassan  elagonizál  a Vidék Magyarországa, amit téeszszervezéssel majd rablóprivatizációval nem tudtak megölni. Miután bezárták a postát, az orvosi rendelőt, kihal az a pár öreg, aki vasárnaponként még eljár meghallgatni a Tiszteletes Urat. Veszteséges kisfalvakra nincs pénz kérem, ez a modern gazdaságpolitika. Bokrost pedig listavezetőnek!  Húzónév. Uramisten, hol élünk…

Az, hogy évszázadokig ezek a kis falvak éltették a hazát, nem érdekli a politikai bűnözőket. A gyökereitől megfosztott, a bűzös fővárosba vagy nagytelepülésekre költözött, szomszédjait sem ismerő népet könnyű lesz irányítani. Csak sorozatok kellenek és ertéelklub…

Pedig inkább Remény(ik) kellene. Bíztatásképpen…