Névnap

2012. máj. 19., szombat. Isten éltesse Ivó és Milán nevű olvasóinkat! Holnap Bernát és Felícia napja lesz.

Természetgyógyászat

Egyesült Magyar Ifjúság

MTI

Elszenvedte negyedik vereségét is a ZTE futballcsapata, így jelenleg 0 ponttal utolsóként árválkodik a tabellán. A szomorú ténynek sok összetevője van, bővebb értékelésbe kár belemenni, aki közelebbről is figyelemmel kíséri a csapatot, láthatja, hogy a 2010-2011-es idény tavaszi szezonja óta valami nagyon nem stimmel a kékeknél...

 

Késhegyig menő viták zajlanak a szurkolók között arról, hogy kinek a felelőssége a rendkívül rossz rajt, az azonban biztos, hogy a tavaszi többszörösen megnyert Pápa és Ferencváros elleni meccsek (a zöldek ellen vereséggel felérő döntetlenre hozták a meccset), a Kecskemét elleni MK elődöntő megalázó eredménye (1-5) már sejtetni engedte, hogy roppant nagy gondok vannak, pedig akkor még Panikvar és Miljatovic is ott volt a védelemben. Az azóta igazolt védők látszólag nem ütik meg az első osztály szintjét.

Slukaés Illés eligazolása óta nincs bal- és jobbszélső a csapatnál, az irányító közzéppályás posztja pedig évek óta hiánycikk. A csatárok pedig takaréklángon égnek, illetve inkább füstölnek, igaz labda is alig jut el hozzájuk.

Úgy tűnik, a vezetőség bízik Csank Mesterben, legalábbis erről szólnak a hírek. Jövő szombaton nyugati rangadó Szombathelyen, és egyértelmű, hogy játékosnak, edzőnek, vezetőnek és a szurkolónak ( a Honvéd elleni meccsen hosszú idő óta először üresen maradt a tábor helye) is nagyon a talpára kell állnia, mert Vas megyében egyszerűen nem szabad vereséget szenvedni.

Fordulatos egy hét előtt áll a klub ez bizonyos. Ahogy mondani szokták, innen már csak egyfelé lehet menni.

Előre, Kékek!

 


ZTE FC-Budapest Honvéd 0-4 (0-1)
--------------------------------
Zalaegerszeg, 3286 néző, V: Andó-Szabó
gólszerzők: Délczeg (35.), Danilo (64., 11-esből), Abass (73.), Hidi (91.)
sárga lap: Bulatovic (9.), Sadeh (21.), Meye (55.), Kovács Ge. (57.), Vlaszák (63.)

ZTE:
----
Vlaszák - Kocsárdi, Bulatovic, Kovács Ge., Sadeh (Turcsik, a szünetben) - Stanisavljevic (Turkovs, a szünetben), Hervas (Horváth A., 55.), Kovács Gá., Kamber, Bujor - Meye

Honvéd:
-------
Kemenes - Lovric, Botis, Debreceni, Novák - Tchami (Hidi, 67.), Akassou, Németh N. (Zelenka, 58.), Abass - Danilo, Délczeg (Hajdú, 76.)


 


Hozzászólás a cikkhez

Finn útinapló

Balaton-Felvidéki NP

Őrségi Nemzeti Park

Bogáncs Állatotthon

Belső Utak Iskolája

Domberdő

Hírutazó

"Ez a magyar Ugar"

Items.hu Linkgyűjtemény