A 12 hónapon át tartó projekt kezdeményezője és lebonyolítója Gyenesdiás önkormányzata, partnerként pedig Keszthely, Balatonfüred, Fonyód és különböző szakmai és civil szervezetek is csatlakoztak.
Összesen 21 fészekben 58 gólyafiókát gyűrűztek meg két nap alatt Zala megyében, ahol a tapasztalatok szerint a korábbi évekhez képest jónak számít az idei szaporulat.
Vas és Zala megyében eddig összesen több mint ezernégyszázan - civil szervezet, közösség, magánszemélyek - regisztrálta magát a június 2-ára meghirdetett, "Te szedd! - Összefogás a Tiszta Magyarországért" elnevezésű országos környeztvédelmi akciónapra - közölte sajtótájékoztatóján kedden Szombathelyen Nádor István, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője.
Az Év Fája Európában 2012 versenyben úgy adódott, hogy 7 résztvevő között 2 magyar fa is található, egyik Somogy megyében, Felsőmocsoládon található (Öreg Hársfa), a másik Románia területén, Erdélyben, Erdővidéken él Köpec és Barót határában (Köpeci Szill) .
A Vindornya-láp élőhelyének helyreállítására és fejlesztésére 300 millió forint európai uniós támogatást nyert el Vindornyaszőlős önkormányzata; az előkészítő munkák várhatóan január végén kezdődnek el a Zala megyei településen – tájékoztatta Tálos Zoltán polgármester az MTI-t.
A halőri technika terén jelentős, az elmúlt 10 év legnagyobb szabású fejlesztését hajtotta végre a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. Társaságunk három motorcsónakkal és hat új gépkocsival szerelte fel halászati őreit, annak érdekében, hogy munkatársaink még hatékonyabban végezhessék munkájukat, kiemelt közfeladatunk, a Balaton halállományának megóvása érdekében.
Lelkes András erdőmérnök, a Balaton-Felvidéki Nemzeti Park munkatársa, a Mura mente élővilágának tudója és a Természet "lelkes" barátja a "Kiváló ismeretterjesztésért" társulati kitüntetést kapta. Az elismeréshez a Zalai Kilátó ezúton gratulál Andrásnak, és további kitartó, eredményes munkát kíván!
A „Minden születendő gyermeknek ültessünk egy fát!” elnevezésű akcióhoz tizenhárom megye hetvenhat települése csatlakozott. A Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. mozgalma keretében a társaság közel háromezer őshonos facsemetét biztosít erre a célra idén – közölte a Gemenc Zrt.
Az Ökotárs Alapítvány 2011-ben ismét meghirdette az Év Fája versenyt, melyen a 92 nevezőből 12 fát juttatott tovább a szakmai zsűri. Ezek vehetnek részt a nyilvános döntőben, melyben ismét a közönség szavazatai alapján dől el, hogy melyik fa nyeri el az Év Fája címet. A második alkalommal megrendezett versenyen töretlen lelkesedéssel nevezték kedvenc fáikat magánszemélyek, önkormányzatok és civil szervezetek. Egy-egy nevezett fa jelölése mögött néhol egy egész óvoda, iskola vagy egy-egy család több generációja áll.
Segélykiáltásnak is tekinthető felhívással fordult a zalaegerszegi állatmenhely a lakossághoz...kérik, hogy aki kutyák tud örökbe fogadni, jelentkezzen, így néhány állat megmenekülhet ez elaltatástól.
