Névnap

2012. máj. 19., szombat. Isten éltesse Ivó és Milán nevű olvasóinkat! Holnap Bernát és Felícia napja lesz.

Természetgyógyászat

Egyesült Magyar Ifjúság

MTI

A közösség és a környezet fejlesztését szolgáló, társadalmi változásokat előidéző ötletekkel rendelkező fiataloknak indítja első magyarországi programját négy városban a Flextronics és az Ashoka nemzetközi nonprofit szervezet.

 

 

A program indítását bejelentő hétfői, zalaegerszegi sajtótájékoztatón Moórné Kercsmár Rita, a Flextronics CSR és vállalati branding igazgatója azt mondta: a cég négy magyarországi telephelyének városában, vagyis Zalaegerszegen, Sárváron, Tabon és Budapesten élő fiataloknak hirdetik meg programjukat. A Fiatalok a változásért elnevezésű kezdeményezéssel a 14 és 19 év közötti korosztály tagjainak egyéni, szakmai és közösségi fejlődését kívánják támogatni. "Ők diktálják a tempót, ők változtathatják meg a jövőt" - fogalmazott a több mint tízezer embert foglalkoztató cég vezetője.

Demeter Zsuzsa, az Ashoka magyarországi képviselője a program részletes ismertetésekor elmondta: szeretnék elérni, hogy a fiatal generáció képes legyen a problémák felismerésére, arra, hogy változtasson rajta, és másokat is ösztökéljen erre.

A januárban középiskolákat, fiatalokkal foglalkozó szervezeteket megszólító kampányuk keretében a négy városban összesen 25 fiatalt választanak ki. A középiskolások öt projekt elképzeléseit vázolják és valósítják meg mentorok segítségével egy év alatt.
A témánként 500 euróval támogatott program során szeretnék összekapcsolni a városokat, vagyis nem helyi, hanem bárhol megvalósítható, együttműködésre építő ötleteket várnak. A remények szerint a résztvevőknek az egy év alatt megváltozik az életszemlélete, a társadalmi felelősségvállalás iránti és a szociális érzékenysége, erősödik az önbizalma - fogalmazott a nonprofit szervezet képviselője.

Az Ashoka 1980-ban jött létre Washingtonban, s mára 60 országban 2500 tagot számlál. Magyarországon 1995 óta tevékenykedik, 30 tagja van, akik jelentős változást, társadalmi hatást elérő programokkal, újítással, módszerekkel álltak elő.

 

(MTI)
 


Hozzászólás a cikkhez

Finn útinapló

Balaton-Felvidéki NP

Őrségi Nemzeti Park

Bogáncs Állatotthon

Belső Utak Iskolája

Domberdő

Hírutazó

"Ez a magyar Ugar"

Items.hu Linkgyűjtemény