|
|
Melléklet -
Kitekintő
|
|
November 25–27. között a budapesti SYMA Sport- és Rendezvényközpontban ismét megrendezik a Nyugdíjas Expót, a kifejezetten a szépkorúaknak szóló kiállítását.
|
|
Melléklet -
Kitekintő
|
|
Közhely, hogy az Élet mindig tartogat meglepetéseket, és hogy mindennapjainkat töretlen derűvel szemlélve színesebb és teljesebb lesz életünk, mégis vannak olyan pillanatok, amelyek különleges ajándékkal szolgálnak.
|
|
Melléklet -
Kitekintő
|
|
Írhatnék a borról szűkebb hazám vonatkozásában, meg is tettem korábban és meg is fogom tenni, hiszen nagyon eltévedt ember az, aki azt állítja nincsenek jó borok Zalában. Most mégis egy távolabbi vidékről és annak emberéről fogok beszélni. Több, mint 400 kilométer és egy kis megszakítással, több mint 80 éve álló határ választ el attól a délvidéki falutól, ahol egy konok, szorgalmas magyar –igencsak úgy tűnik – kisebb csodát művel és visszaadja a világnak a Szerémség szőlvesszeinek régi hírét.
|
|
Melléklet -
Kitekintő
|
|
Szent meggyőződésem, hogy rövid időn belül rendkívüli módon felértékelődik az önellátás, a társadalom minden szintjén. Legfőképpen az élelmiszerek és a napi használati cikkek tekintetében lesz ez így. Persze nyilvánvaló, hogy nem mindenki tud nekiállni paradicsomot, paprikát termeszteni, saját baromfit tartani. vagy épp természetes alapanyagú szappant készíteni. A multi bevásárlócentrumok vértelen és egészségtelen kínálatának olcsót trükkjét azonban egyre többen ismerik fel. Elsősorban őket szólítják meg az olyan termelői piacok, mint a káptalantóti kirakodóvásár.
|
Három falu, ami egy: Lickóvadamos
|
|
|
|
|
Melléklet -
Kitekintő
|
|
Igencsak kapkodhatja a fejét a messziről jött látogató, aki Lickóvadamosra érkezik. Egy településen jár, mégis falurészeket határoló táblákba ütközik. Kislickó, Nagylickó és Vadamos ma már egynek számít, mégis látni, hogy valaha külön települések voltak.
|
|
|
|
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 Következő > Utolsó >>
|
|
1. oldal / 8 |