fbpx
Nyomtatás
Kategória: Hírek

Hátrányos helyzetben lévő, foglalkoztatást helyettesítő támogatásban részesülő emberek számára indított komplex felzárkóztató programot az Első Magyar-Dán Termelő Iskola Alapítvány Zalaegerszegen. A Kiút a hátrányos helyzetből című projekt záró konferenciáját kedden tartották Zalaegerszegen.

 

Gyutai Csaba, Zalaegerszeg polgármestere (Fidesz) köszöntőjében hangsúlyozta; az alapítvány komoly munkát végez a térség munkaerő-piaci helyzetének javításában. A városban és a térségben működő vállalatoknak kvalifikált munkaerőre van szükségük. A termelő iskola az elmúlt 20 évben 1935 embert vont be a programjaiba, a közülük 1560-an szereztek képzettséget.

Molnár Máté programigazgató arról beszélt, hogy az projektbe bevont munkanélküliek többsége olyan hátrányokkal bír, amelyeknek megváltoztatására, mérséklésére - esetleg megszüntetésére - összehangolt fejlesztő tevékenységre van szükség. A program szolgáltatásaiba 600 hátrányos helyzetű munkanélkülit vontak be, közülük mintegy félszázan kőműves, szerkezetlakatos, szociális ápoló és gondozó szakmában szerezhették meg a középfokú szakmai végzettséget - ismertette.

A mintegy 183 millió forint költségvetésű projekt az Európai Unió támogatásával valósult meg. Az alapítvány és konzorciumi partnerei (Zalaegerszeg és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás, a Zalaegerszegi Kistérségért Fejlesztési és Foglakoztatási Nonprofit Kft.) a programtól azt várják, hogy csökkenjenek a zalai vállalkozások munkaerő gondjai és a hátrányos helyzetű munkanélküliek reális esélyt kapjanak a társadalmi és munka-erőpiaci integrációra.

 

(MTI)