Névnap

2012. máj. 19., szombat. Isten éltesse Ivó és Milán nevű olvasóinkat! Holnap Bernát és Felícia napja lesz.

Természetgyógyászat

Egyesült Magyar Ifjúság

MTI

Kilencszázmillió forintos beruházással 2013 végére készülhet el a 76-os számú főút Vas megyei és Zala megyei szakaszainak burkolatmegerősítése - közölte az MTI-vel pénteken a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ).

 

 

A projekt keretében megvalósul a 76-os számú főút 74-es kilométer valamint 77-es kilométer szelvények közötti 11,5 tonnás burkolaterősítésének előkészítése és kivitelezése. A megerősítéssel párhuzamosan megtörténik az útpálya szélesítése is.

A projekt megvalósítását indokolja, hogy a 76. számú főút fontos regionális kapcsolatot jelent az M7 autópálya és a 86. számú főút között, összekötést biztosítva az észak-nyugati és déli területek között - fogalmaztak az NFÜ közleményében.

A közúti fejlesztések eredményeképpen a nagyobb teherbíró képességű főutakon megnő az egy jármű által elszállítható rakomány mennyisége, amely következtében csökken a fajlagos energiafelhasználás. Az útminőség javulása és az elkerülő utak egyenletesebb haladási sebességet tesznek lehetővé, ami csökkenti az energia-fogyasztást, továbbá a fejlesztés révén javul a főúthálózat műszaki állapota és közlekedésbiztonsági helyzete - tartalmazza az MTI-hez eljuttatott dokumentum.

 

  (MTI)


Hozzászólás a cikkhez

Finn útinapló

Balaton-Felvidéki NP

Őrségi Nemzeti Park

Bogáncs Állatotthon

Belső Utak Iskolája

Domberdő

Hírutazó

"Ez a magyar Ugar"

Items.hu Linkgyűjtemény