Névnap

2012. máj. 19., szombat. Isten éltesse Ivó és Milán nevű olvasóinkat! Holnap Bernát és Felícia napja lesz.

Természetgyógyászat

Egyesült Magyar Ifjúság

MTI

Móricz Zsigmond Égi madár című novellájából forgat azonos címmel filmet Vitézy László rendező. Az alkotást, amelynek munkálatai hamarosan befejeződnek, a tervek szerint még idén bemutatják.

 

 

 

"A színészekkel a forgatást befejeztük, egy elmaradt jelenetünk van, amelyet egy technikai probléma, egy lerobbant korabeli mozdony akadályozott" - mondta az MTI-nek a rendező a tizenhat napos forgatásról. A filmet a tervek szerint karácsony környékén mutatják be valamelyik közszolgálati csatornán.

Kálomista Gábor producer tájékoztatása szerint a Móricz-adaptáció 150 millió forintból forog, ennek nagyobb részét az azóta megszűnt Országos Rádió és Televízió Testület pályázatán nyerték, de beszállt a Nemzeti Erőforrás Minisztérium is.

Vitézy László kiemelte: a film tévéfilmnek készül. "Azt kell elérnünk, hogy a filmünk miatt a nézők minket válasszanak és ne a másik száz csatorna egyikét" - szögezte le a rendező, hozzátéve: "közeli képekben, hiteles hátterekben kell megoldanunk a jeleneteket".

Az Égi madárból az ötvenes években készült már film, Vitézy László verziója azonban új technikával, más nézőpontból forog, mint egykor Fehér Imre alkotása. Mint fogalmazott, filmesként szeretné felhívni a figyelmet a magyar irodalom kincseire. "Móricz, Krúdy, Mikszáth, Bródy, Szabó Dezső. Szinte végtelen a sor. A magyar kultúra legnagyobb alkotásai szunnyadnak az ő könyveikbe" - hangsúlyozta a rendező.

A film cselekményéről nem kívánt beszélni. "A színészek arca, lelke és a kameramozgás nélkül nem érthető meg semmi. A katarzist amúgy sem lehet elmesélni" - magyarázta. Azt azonban a felvételekről elárulta, hogy két kamerával dolgoztak, és mindegyiket folyamatosan mozgásban tartották. "Majdnem mindent így rögzítettünk. Volt olyan felvétel, amely során a kamerák teljes körfahrton mozogtak" - tette hozzá.

A főbb szerepekben Tenki Réka, Szirtes Ági, Csányi Sándor, Gáspár Sándor, Radó Denise tűnik fel, a filmet Papp Ferenc és Markert Károly fényképezte.

(MTI)


Hozzászólás a cikkhez

Finn útinapló

Balaton-Felvidéki NP

Őrségi Nemzeti Park

Bogáncs Állatotthon

Belső Utak Iskolája

Domberdő

Hírutazó

"Ez a magyar Ugar"

Items.hu Linkgyűjtemény